Szeptember 9. Péntek (11. Rész)

Nem is tudom, hogy merjek-e köszönni... hogy van-e kinek még.

Tudom, nem mentek vele sokra, de sajnálom, hogy ilyen sokáig (nagyon sokáig) nem volt rész. Ha valakit esetleg még érdekel, akkor itt az új...

Elég érdekes éjszakám volt… Felébredtem, de már aludtam is volna vissza, de halk sírdogálásra lettem figyelmes. A hang Claire szobája felől jött. Fogalmam sem volt, hogy mit kéne tennem, megálltam a szobája előtt, az ajtó alatt halvány fény szűrődött ki a folyosóra, ám egyszer csak eltűnt. Valószínűleg lekapcsolta a lámpát. A biztonság kedvéért visszamentem a szobámba, de jól is tettem, ugyanis a hangok alapján a következő pillanatban már nyílt is ajtaja, majd valószínűleg lement a lépcsőn. Már csak tompán hallottam a lépteit, majd teljesen megszűntek. Odarohantam az ablakomhoz, ahol az a látvány fogadott, hogy Claire óvatosan kilép a kapun, majd elindul valamerre.

Egy pillanatig se gondolkodtam, megfogtam a telómat, majd gyorsan fölkaptam egy papucsot, és úgy ahogy voltam, pizsamában utána indultam. Szerencsére nem zárta be a kaput, így azzal nem kellett bajlódnom. Először nem tudtam, hogy merre indult el, de aztán eszembe jutott, hogy az ablakból hogy láttam, így utána eredtem, a város felé. Viszont egy idő után már lassítanom kellett, ugyanis beértem. Claire fel volt öltözve normálisan, farmerben, nem úgy, mint én. Claire egy park felé vette az irányt, ahol leült egy szökőkút szélére, háttal nekem. Persze én nem mentem oda, akkor tuti lebuktam volna, viszont kicsivel távolabbról, egy ház sarkából figyeltem. Ott ült, szipogott, néha megtörölte a szemét. Már 10 perce figyelhettem onnan, amikor felállt, és elindult… felém. Hirtelen lefagytam volna, ha nem épp azon járt volna az eszem, hogy hova rejtőzzek el. Így gyorsan bementem a mellettem lévő non-stop kisboltba, ahol úgy tettem, mintha keresnék valamit. Az eladó persze furcsán méregetett a piszim miatt, de ez akkor nem érdekelt, csak az, hogy vajon mi baja lehet Claire-nek, illetve, hogy le ne bukjak. Úgy tettem, mintha a rágókat nézném, de amikor az ablakból láttam, hogy a tesóm már elhagyta a bolt előtti részt és átment a túloldalra, kiléptem az ajtón, és újra követni kezdte a nővéremet. Ezúttal a part felé igyekezett. Ott leült egy nyugágyra és a vizet kémlelte. Én meg őt, az öltözőfülkék mögül. Néha hátrapillantott ugyan, de én olyankor elbújtam a „rejtekhelyem” mögött. Már igen sok ideje állhattam ott, ugyanis kezdtem fázni, a lábam meg kezdett elfáradni, de Claire nem mozdult onnan. Viszont nekem már muszáj volt hazamennem, hiszen ma még suli is van. Így miután meggyőződtem róla, hogy ő nem most akar elindulni, hazafelé vettem az irányt.

Otthon aztán gyorsan bedőlte az ágyamba, és igen hamar el is aludtam.

Reggel kipihenten ébredtem, amit nem igazán értettem, tekintettel az éjszakára. Aztán leesett. Magamtól keltem, nem a telómra… igen, elaludtam. Amilyen gyorsan csak tudtam, magamra kaptam valamit, a haj és a smink kimaradt, akárcsak a kaja, így már rohantam is a suliba. Pont a 3. óra előtti szünetben értem oda, Claire a padon ült. Fogalmam se volt, hogy felhozam-e az éjszakát. Olyan furcsa volt… De akkor rájött volna, hogy kémkedtem utána, így inkább hallgattam afelől.

-          Szia-, köszöntem neki, mikor odaértem hozzá, erre ő csak intett egyet. – Mért nem ébresztettél fel?- kérdeztem kissé kiakadva.

-          Bocsi, azt hittem anya felébreszt.

-          Hát pedig nem. Amúgy hogy vagy?

-          Hogy lennék? Minden heppi- mosolygott.

-          Biztos?- kérdeztem rá összehúzott szemöldökkel.

-          Ali, hagyjál! Mért ne lenne biztos?- kelt ki magából.

-          Jó, nyugi, csak kérdeztem. De ha bármi van, nekem elmondhatod- tettem a kezem a vállára.

-          Te mit szívtál?- nézett rám elég érdekes arckifejezéssel. Akkor ennyit a drámai pillanatomról.

Pont be is csöngettek, így mehettem átöltözni tesire. Mivel egyszerre több osztálynak is szokott tesije lenni, így egy végzős osztállyal öltöztünk együtt. Illetve öltöztünk volna… ha hirtelen nem jött volna be közülük az egyik fiú tök természetes arckifejezéssel. Lazán a vállára dobta a tornazsákját, és a zuhanyzók felé vette az irányt. Mindenki lefagyva, fura arccal figyelte, az egyik osztálytársa reagált elsőként.

-          Te meg mi a fenét keresel itt? Azonnal húzzál kifelé!- üvöltötte le a srác fejét, mire az megszeppenve csak ennyit mondott: Ja, hogy ez a lányöltöző! És ezzel kiment. Hát ez furi volt… na mindegy.

-          Alison- szólt hozzám Nataly, miközben épp a pólómat vettem át az XL-es méretű, rám százszor nagyobb, a suli logójával ellátott tesi pólóra.

-          Na, mondjad. Ma éppen mi a problémád velem?- néztem rá kíváncsian. – Csak siess, most nem nagyon van kedvem hozád- tettem hozzá.

-          De kicsi a melled- mondta fintorogva.

-          Gratulálok, ez aztán nagy beszólás volt, bravó- tapsoltam erőltetetten. – Ennél jobb nem is jutott eszedbe? Kár, ezzel nem igazán sértettél meg. Mellesleg a B nem is olyan kicsi. De egyébként te mért nézegeted a mellemet, ha szabad tudnom?- kérdeztem „érdeklődve”. A többi lány amúgy persze a mi párbeszédünkre figyeltek… chh.

-          Hagyjál- fordult el.

-          Hát ez kész- „nevettem”. – Te kezdted, nem tűnt fel? Még mindig nem bírom felfogni, hogy mért én lennék az egoista…

-          Ma miért késtél?- kérdezte.

-          Érdekel?

-          Nem- vágta rá.

-          Akkor miért kérdezed? Nem foglalkozol te egy kicsivel többet velem, mint amennyit kéne?

-          Csak kérdeztem- vonta meg a vállát, majd bevonult a zuhanyzókhoz a tükrökhöz, hogy feltegyen egy kis szájfényt… tesire. No comment.

Tesin nem történt semmi érdekes, a röpi alapjait vettük át. Szünetben még próbáltam beszélni Claire-el, de már kezdett gyanakodni, így inkább hagytam a témát. Pedig érdekelne, hogy mi van a tesómmal, mért sírt az éjszaka közepén, és mért nem mondja el. Azt hittem, mindent megbeszélünk egymással. Aztán valahogy a többi óra is eltelt, ebédszünetben meg beszélgettem az ebédlőben megismert arcokkal. Cody tök aranyos volt, tökre elpirult, amikor Claire köszönt neki.

Otthon aztán eszembe jutott, hogy ma kell átmennem az ofőhöz, hogy segítsen az irodalomban, így elkezdtem készülődni. Esküszöm nem miatta, csak megszokásból, ha már kimegyek az utcára, felteszek egy minimál sminket, most is így történt, de Claire-nek is feltűnt.

-          Mi van, találkozol valakivel?- kérdezte.

-          Igen- mosolyogta rá.

-          Na és ki az illető? Fiú?

-          Hát… igen.

-          A suliba jár? Ismerem?

-          Aha- húztam egy kicsit az agyát.

-          Ki az a szerencsés? Kivel lesz randid?

-          Hát, nem igazán randi…

-          Alison, ne áltasd magad! Tudom, hogy randid lesz, és ezt te is tudod!

-          Claire, ez tényleg, nem randi- mondtam, miközben bepakoltam a táskámba.

-          Ahaaaa- húzta el az utolsó a betűt, miközben folyton mosolygott. – Akkor megtudhatnám, hogy ki az?

-          Mr. Brown- vigyorogtam, neki meg lehervadt az arcáról a vigyor.

-          Ohh, hát akkor megtarthatod magadnak- nevetett. – De ti minek találkoztok? Alison, ugye nem…?- kezdett kiakadni.

-          Jajj, neeem, nyugi!- öleltem át, hiszen majdnem sokkot kapott, amint elképzelte…  - Csak segít a tanulásban. Illetve segítene, ha időben odaérnék- kezdtem arra utalni, hogy ha feltart a folytonos kérdezősködésével, akkor sosem érek oda.

-          Jó, oké, vettem a célzást, menj- engedett el.

Az ofőnél nem történt semmi különös, röviden és tömören annyi, hogy segített behozni a lemaradást (Norvégiában tényleg kevesebbet tanultunk), kb. 1 óra alatt végeztünk is. Illetve előtte bemutatta a barátnőjét, aki nagyon finom sütit sütött. Viszont még mindig nem tudom elképzelni, hogy mi rosszat mondhatott az osztálynak, amiből Nataly azt vette le, hogy egy beképzelt, egoista vagyok. Tök normális az ofő.

-          Megjöttem! – kiabáltam be az ajtón, amikor hazaértem. Amúgy fogalmam sincs, miért…

-          Nem hallom a tévét!- kiabált vissza Claire még hangosabban, mint én.

-          Akkor ne üvölts- mentem oda hozzá vigyorogva. – Ez mért érdekel annyira?- néztem a képernyőt. Egy tvshop-os reklám volt, amiben valami elektromos szúnyogirtót, vagy mit akartak rásózni az emberekre.

-          Nem tom. Nem érdekel, reklám van, amúgy csak kapcsolgatom. De mi volt az ofődnél?

-          Semmi különös. Egy kicsit okosabb lettem, megismertem Ariana-t, illetve ettem csokis sütit. Ennyi. Holnap mit csinálsz?- kérdeztem.

-          Fogalmam sincs- vonta meg a vállát. – Miért?

-          Nem akarsz eljönni velünk?

-          Kicsit konkrétabban esetleg? Veled, meg…?

-          Ja, Clay-jel, Betty-vel, és Nataly-val -  hű, hát ez érdekes lesz.

-          Minek leszel te azokkal a ribikkel?- kérdezte Claire.

-          Hát, Clay hívott, hogy csatlakozzam hozzá és Betty-hez, aki hozza az egyik barátnőjét. Aki nagy valószínűséggel Nataly.

-          Ahha. Köszi, de inkább kihagynám- mosolygott rám, majd mivel a tévében véget ért a reklám, vissza is fordult a képernyő felé, így én is felmentem a szobámba.

Hjaj, nem értem Claire-t, egész nap csak mosolyog, de közben meg… És mért nem mondja el? Valahogy ki kell derítenem. De azért a holnappal is kéne foglalkoznom, elég érdekes lesz Naty-val és Betty-vel…

Szeptember 8. csütörtök (10. Rész)

Reggel Claire-rel kb. egyszerre értünk le a konyhába anyához, de mindketten meglepődtünk a látványon. Az asztal és a pult tele volt mindenféle hússal… rántott hús, csirkecomb, marha… Anya épp a sütőbe kukucskált be, így rögtön nem vett észre minket, viszont amint megfordult, vidáman köszöntött minket.

-          Á, jó reggelt kicsikéim!- na ez fura volt.

-          Szia - köszöntünk egyszerre.

-          Üljetek le, mindjárt kiszedem nektek a reggelit. Kaptok egy kicsit ebből is- abból is- nézett körbe.

-          Őőő- kezdtem. –Anya, miért…? Szóval. Miért van itt ennyi hús?

-          Tegnap reggel még pont te mondtad, hogy ilyet is szeretnél.

-          Én csak arra gondoltam, hogy ne mindig etess úgy minket, mintha a nyulaid lennénk- nevettem el magam, majd folytattam- Csak néha egy kicsi húst is, na de nem egyszerre. Ráadásul reggelire. Mennyi idő volt ezeket mind megcsinálni?

-          Ó, oké, értettem. Amúgy hajnalban keltem. A pizza is mindjárt kész lesz.

-          Kitalálhatom? Húsimádó?

-          Talált, süllyedt- most már anya is mosolygott.

Miután „megreggeliztünk”, indulhattunk is a suliba. Mostanában mindig szótlanul telik az odavezető út, ott pedig különválunk, Claire megy Lily-hez, hozzám pedig jön Clay, akivel leülünk a padunkra. Azt hiszem, hiányzik a nővérem. Persze megértem őt, hiszen az jó, ha talál magának egy jó barátnőt. Akárcsak én, nekem is jól esik, hogy Clay barátkozik velem.

-          Hahó! Figyelsz te rám?- hupsz, én viszont meg is feledkeztem róla, hogy jelenleg is mellettem ül, és épp hozzám beszél.

-          Persze.

-          Akkor? Epres vagy málnás?

-          Mi van?- kérdeztem vissza.

-          Na, látod. Nem is figyeltél.

-          Jó, bocsi. De mit akartál kérdezni?

-          Azt, hogy a szombat jó-e?

-          Mi lesz szombaton?

-          Az előbb mondtam el. Betty-vel lemegyünk a partra, ha gondolod, gyere te is.

-          Őő, ez jól hangzik, csak… Én miért menjek a ti randitokra?

-          Nem randi lesz, Betty is hozza az egyik barátnőjét. Egy baráti délután.

-          Oh, ez esetben rendben. Benne vagyok. De várj! Hogy hívják a barátnőjét?

-          Nem tudom, miért?- kérdezte.

-          Á, csak úgy.

-          Valami Naomi, vagy Norah, nem tudom, de valami ’n’ betűs, sokszor látom nálunk, de nem szoktunk beszélni. De ez tényleg, miért fontos?

-          Semmi, semmi, csak kérdeztem, köszi- feleltem. Na, ez tuti Nataly… Nem baj, csak miatta nem fogok egész hétvégén otthon unatkozni!- Claire-t is hozhatom?- jutott hirtelen eszembe.

-          Persze, minél többen vagyunk, annál jobb! Mondjuk azért több személyt már ne nagyon hívj.

-          Mégis kiket hívnék?- kérdeztem cinikusan.

Még nagyban a szombatot tervezgettük, amikor becsöngettek. Ez nem ér, hülye csengő! Az első 3 óra viszonylag gyorsan eltelt, bár törin Mr. Mayer (John Mayer, aki egyben fizikát is tanít) állandóan engem kérdezgetett, és amikor nem tudtam a választ, a többiek elkezdtek halkan kuncogni. Komolyan, mintha alsóban lennénk… Aztán következett az ebédszünet. Intettem Rose-éknak, majd megfordultam, hogy elvegyek egy tálcát, de valaki elállta előlem az utat. Egy szőke hajú, kék szemű srác volt az, aki szerényen mosolygott.

-          Szia - köszönt nekem.

-          Szia - köszöntem vissza, majd kérdőn néztem rá, mire kapcsolt.

-          Beszélhetnénk egy kicsit?

-          Ömm… persze.

-          Hogy hívnak?

-          Alison vagyok.

-          Milyen Alison?

-          Alison Stone- néztem rá kicsit furcsán. –A te neved pedig…

-          Peter vagyok, de szólíts csak Pete-nek. 10. b-s vagyok, ha jól tudom, te a-s, igaz?

-          Igen, igaz, én 10. a-s vagyok, de miért?

-          Ja csak kérdeztem. Ha lehet, majd még beszélgessünk máskor, jó? Nekem most mennem kell, meg hagylak is enni.

-          Öö, oké, persze. Akkor majd máskor. Szia

-          Szia- köszönt el, majd elindult a lépcsők felé. Nem tudom, kicsit furcsa szitu volt. És olyan ismerősnek tűnik, pedig az kizárt dolog, hogy már láttam volna. Vagy nem is tudom, biztosan csak a folyosón vagy a környéken valahol.

Az ebéd után mindenki visszaindult kisebb-nagyobb lelkesedéssel a termébe, majd helyet foglaltunk. Még 5 perc volt becsengetésig, én addig a tolltartómat piszkáltam, mikor azt vettem észre, hogy Nataly áll meg a padom szélénél. Na ilyen se volt még, így hát felvont szemöldökkel néztem rá.

-          Nehogy azt hidd, hogy mostantól el foglak tűrni- kezdte a sajátos stílusában.

-          És azért jöttél ide, hogy ezt elmondd?

-          Nem, de még nem fejeztem be. Szóval nem foglak eltűrni, hacsak…

-          Nataly, már mondtam, hogy nem hozlak össze Clay-jel- jelentettem ki határozottan.

-          De miért nem? Nem szeretnél barátnőket magadnak? Nem szeretnél menő lenni? Vagy csak velünk lógni?

-          Barátnőket? Ugyan már. Milyen barát az olyan, aki ejtené az LB-jét egy fiú miatt? Történetesen az LB barátja miatt? Egészen biztos vagyok benne, hogy nem lennénk igaz barátok, főleg, hogy csak szívességből „tűrnél el”- rajzoltam az ujjaimmal idézőjeleket a levegőbe.

-          De nem akarsz menő lenni, vagy csak egy társaságban lenni velem?- Á, kicsit sem egoista a csaj.

-          Őszintén szólva nem szeretnék menő lenni. Ja, és egy társaságban veled? Na ne röhögtess már. Mellesleg nem vagyok egyedül. Ott van nekem Clay, szigorúan barátként, ott van a 2 lány az ebédlőből, és persze a nővérem, aki tökéletesen betölti a legjobb barátnő szerepét- mosolyogtam rá.

-          De…- kezdte volna Naty, de az ajtón belépő kémia tanárnő (Martha Smith) a helyére küldte, és elkezdtük az órát.

Utolsó óránk irodalom volt, amin az ofő (mert ugye ő tartja az irodalmat is) egy közelgő dolgozatra figyelmeztetett minket, majd amikor kicsöngettek odajött hozzám. Hirtelen eszembe jutott, hogy vajon mit is szeretne.

-          Alison, még várj egy kicsit- sietett a padomhoz, majd az ajtó felé fordult- Naty, nem szép dolog hallgatózni. És most, hogy mára vége van a sulinak, én azt javaslom, hogy indulj haza, vagy talán a délutánodat is itt szeretnéd tölteni? Mert ez esetben ki kéne takarítani a szertárat- mondta nyugodtan, ám mégis tekintélyt parancsolóan Nataly-nak, aki mormogott valami bocsánat félét és elhúzott.

-          Sejtem, hogy miről szeretne beszélni- fordultam vissza Mr. Brown-hoz.

-          Igen, a pótlásról. Még nem egyeztettünk időpontot, így meg félek, hogy gyengébben fog sikerülni a dolgozat.

-          Hát… akkor mondjuk holnap délután?- kérdeztem félénken.

-          Nekem megfelel. Akkor leírom a címemet, és 4 körül gyere át, ha jó az az időpont. Hozd magaddal az irodalom füzetedet és a tankönyvedet.

-          Rendben.

-          Nyugi, nem harapok- mosolygott rám kedvesen. –Viszont most mennem kell, ne haragudj. Szia- köszönt el.

-          Viszont látásra- mondtam, de addigra már ki is száguldott az ajtón.

Én is gyorsan összepakoltam, majd kiléptem az ajtón. Érdekes, hogy milyen gyorsan kiürül az egész iskola. A 7. óra végére már alig lézengtek páran a folyosón- akik ott voltak, azok is pakolásztak-, mindenki nagyon gyorsan elhagyta az épületet, így egyedül sétáltam a csendes iskolában, majd köszöntem a gondnoknak és kiléptem a suli kapuján. Abban reménykedtem, hogy legalább Claire meg fog várni, de nem így történt, így hát kénytelen voltam a 10 perces utat Avicii társaságában megtenni (Hah, bárcsak igazából is… na, álmodozz csak Alison!). Ahogy sejtettem, otthon anya a konyhában tevékenykedett, Claire pedig a nappaliban tévézett. Az érkezésemre anya abbahagyta , amit csinált, majd felénk fordult.

-          Szervusz kincsem, jó hogy megjöttél. Claire, gyere ide!- kiabált át a nővéremnek, aki fél percen belül mellettünk termett. –Lányok, két bejelenteni valóm van. Az egyik lehet, hogy titeket nem csigáz fel annyira, mindenesetre nekem fontos, és egy jó anya-lánya kapcsolatnak az az egyik építőköve, ha megismerjük a másik érzéseit.

-          Jajj, anya. Mit olvastál te?- nyafogott a tesóm.

-          Jól van, jól van, inkább a lényegre térek. Szóval beiratkoztam a könyvtárban egy olvasóklubba…

-          Olvasóklubba? Ez komoly? Anya, nem egy amerikai tini-filmben vagy-nevetett Claire.

-          Ha folyton a szavamba vágsz, sose fejezem be. Szóval beiratkoztam a klubba, és ma volt az első alkalom, és képzeljétek, találkoztam az egykori legjobb barátnőmmel, Vivian-nal, akivel 17 éve szakadt meg a barátságunk azért, mert én elköltöztem Európába. Majd egyszer áthívom hozzánk, hogy ti is megismerjétek- mosolygott ránk, én visszamosolyogtam rá, de Claire csak unottan nézett előre. Nem tudom, mi van ma vele.

-          És mi a másik, amit el akartál mondani?- kérdeztem.

-          Ja, igen! Képzeljétek, találtam munkát!

-          Anya, ez csodálatos!- mondtam, majd Claire megkérdezte, hogy pontosan mit is.

-          Ez cukrászdának kell majd marcipánfigurákat készítenem- igen, anya cukrász. Otthon (vagyis Norvégiában) országszerte ismert volt a híres figuráiról, illetve a finom tortáiról, biztos vagyok benne, hogy itt is hamar felfigyelnek a tehetségére. Ami furi viszont, hogy itthon soha –vagy legalábbis nagyon ritkán- szokott csak sütni, leginkább akkor, ha fontos vendégek érkeznek hozzánk.

Miután kellően kiörültük magunkat, mindenki visszatért az eredeti elfoglaltságához. Vagyis anya visszament a konyhába (fogalmam sincs, mit szokott ilyenkor csinálni, de nem főzni), Claire tovább kapcsolgatta a tévét, én meg felmentem a szobámba, tanultam egy kicsit mindenből, majd estig kockultam.

Szeptember 7. Szerda (9. Rész)

Sziasztok! Bocsi a kimaradásért, de itt az új rész. :) Amúgy boldog Karit mindenkinek! :D

Szeptember 7. Szerda (9. Rész)

Reggel kissé álmosan ébredtem a tegnapi buli miatt. Nem is voltam fent sokáig, úgyhogy nem értem. Na mindegy.

Amint sikerült kikászálódnom az ágyból, a szekrényemhez léptem. Gondoltam, most már csak hűvösebb az idő, így egy hosszú farmert vettem fel szürke fölsővel. Hát ezt később igen megszívtam, ugyanis Kaliforniában az idő továbbra is tökéletes, mintha csak július közepe lenne. A sulihoz érve is ezen járt még az eszem, csak akkor eszméltem fel, amikor Claire közölte, hogy elmegy Lily-vel a büfébe. Így egyedül üldögéltem a padon.

-          Szia Alison!- pattant oda mellém hirtelen Clay. –Ugye nem zavarok?

-          Szia. Nem, dehogy –mosolyodtam el.

-          Akkor jó. Suli után nem akarunk elmenni valahova? Kedves lánynak tűnsz.

-          Felőlem. Betty?

-          Mi van vele? Csak nem zavarja, hogy egy barátommal lógok –mosolygott. –Egyébként beteg lett, megfázott. Nem tudom, hogy csinálta ebben a melegben, de ez van.

-          Nem mész át hozzá? –Kérdeztem csodálkozva.

-          Majd átmegyek, csak később –felelte, de közben pont csöngettek is.

Szünetekben is együtt lógtunk, ám ezt sajnos(?) mások is észrevetté. Khmm… Nataly. Aki ezt szóvá is tette?

-          Mi van ribi? Lenyúlod a pasimat? –Kezdte kulturáltan az utolsó óra után.

-          Teesék? –Kerekedett el a szemem. –Ezt te sem gondolhatod komolyan… 1: Clay nem a „pasim”. 2: Ha nem tudnád, Clay-nek van barátője, mégpedig Betty, a te LB-d, vagy tudjam is én, kid. A lényeg, hogy folyton együtt vagytok. És, hogy ők boldogok együtt. Gondolom- fejeztem be.

-          Alkut ajánlok. Ha összehozol Clay-jel, leszek a barátnőd. Vagy legalábbis lóghatsz velem és a lányokkal.

-          Haha, igazán nagylelkű ajánlat, de kösz nem –utasítottam el a csöppnyi cinizmussal a hangomban.

-          Azért fontold meg. Gondold el… - Ekkor felemelte a jobb karját, majd idiótán mutatott vele egy félkört maga előtt a levegőben. –A menőkkel ülhetnél egy asztalnál, velünk lóghatnál… - kezdte sorolni.

-          Még mindig nem értem, miért én vagyok a beképzelt. Különben is, nem érek rá, Clay már vár –ezzel sarkon fordultam és kivonultam a teremből, de előtte még küldtem Nataly felé egy 100 wattos mosolyt.

Méghogy hozzam össze őket, és akkor velük lóghatok…  Ekkora baromságot.

-          Helló!- köszönt rám hirtelen Clay, ezzel félbeszakítva a duzzogásomat. –Indulhatunk?

-          Szia, erőltettem mosolyt magamra. –Persze. Hova megyünk?

-          Szereted a Mekit?

-          Naná –lelkesedtem be azonnal.

-          Szuper. Akkor oda.

Kb negyed óra alatt meg is tettük az utat a Mekiig, jó, hogy itt minden ilyen közel van.

-          Mit kérsz? –Kérdezte Clay, miközben a sorban álltunk.

-          Jajj, ne már! Én fizetem a magamét. –mondtam, majd előre is léptem (elmentek előlünk) és megvettem a BigMac menümet.

Miután kerestünk egy asztalt (a sarokba volt egy szabad, amúgy szinte tömve volt a Meki) és leültünk, Clay szólalt meg először.

-          Mesélj magadról egy kicsit! Még alig ismerlek.

-          Öö… Mire vagy kíváncsi?

-          Például, hogy mindig ennyit eszel? Nem igazán látszik rajtad –nevette el magát.

-          Nos… Igen, mindig ennyit eszem, sőt ez most még kevés is. Amúgy genetika. Sokan irigyelnek miatta, nem tudom, én annyira ne vagyok oda érte. Ne röhögj ki érte, de általánosban még sírtam is miatta, hogy folyton pálcikának és egyéb kedves dolgoknak hívtak. Aztán felszedtem 5 kilót. Nem sok, de látszik. És így már viszonylag elégedett vagyok az alakommal, az átlagostól vékonyabb vagyok ugyan, de nem érdekel, így bármennyit ehetek. –feleltem, bár szerintem Clay nem számított ilyen kimerítő válaszra, de végülis ő kérdezte.

-          Ó, értem. És sajnálom. Bár én csak viccből kérdeztem, azért köszi a tartalmas választ. De most valami más. Honnan jöttetek?

-          Osloból.

-          Oslo? De hiszen az Norvégiában van –csodálkozott Clay.

-          Hát igen. Szerinted honnan van a szőke hajunk és a kék szemünk? – kérdeztem vigyorogva.

-          Igaz. De hogyhogy ide költöztetek? És ha te norvégiában éltél, akkor miért van amerikai neved, és hogyhogy ilyen jól beszéled a nyelvet?

-          Igazából csak apa norvég, anya még régen, mielőtt megszülettünk volna, itt élt, Kaliforniában. Aztán kiment Osloba nyaralni… pontosabban telelni, ahol megismerkedett apával. Aki amúgy beszél angolul, szóval megértették egymást. Aztán jöttünk Mi. Először Claire, aztán én. Ne kérdezd, miért, de mindketten angol-amerikai nevet kaptunk. Mivel a szüleink folyton angolul beszélgettek egymással, sőt minket is erre a nyelvre tanítottak, így mondhatni ez lett az anyanyelvünk.

-          És norvégul akkor nem is tudsz?

-          De, egy picit. Apa azért tanítgatott minket a nyelv alapjaira, de aztán, amikor elköltözött, nem nagyon használtuk azt a nyelvet. Ja, és azért költöztünk ide, mert –mint már említettem- anya itt született, és miután feldolgozta válást, vissza akart költözni ide, hogy végleg elfelejtse apát. Meg amúgy is, szerette ezt a helyet –fejeztem be a mesélést.

-          Ó, értem.

-          Most viszont te jössz. Hajrá, mindent tudni akarok!- néztem Clay-re.

-          Nincs túlságosan izgalmas életem. Itt születtem, a szüleimmel élek, plusz van egy kishúgom, Adele, 4 éves. És azt hiszem, ennyi –tárta szét a karját.

-          Biztosan aranyos lehet- mosolyodtam el.

-          Hát,valóban tündéri kislány, bár néha kissé idegesítő. De azért aranyos. Van egy sárga kis hercegnőruhája, azt mindig felveszi miközben a Szépség és a szörnyeteget nézi, aztán amikor a mesében táncolnak, oda rángatja apát, aki már profin tudja a koreográfiát, annyiszor eljátszotta már, hogy ő a szörnyeteg, a lánya pedig a kis szépség. Ja igen, olyankor táncolnak –mondta, mire mindketten elnevettük magunkat.

Miután megettük a kajánkat, még maradtunk egy kicsit, addig beszélgettünk. Clay jó hallgatóság, és ő is szeret beszélni. Egész sok mindent tudunk már a másikról, remélem jó barátok leszünk. Bár nekem eddig csak lány barátaim voltak, Clay is jó fejnek tűnik. Főleg, hogy ő nem ítélt el első látásra, és Claire-t sem.

Szeptember 6. Kedd (8. Rész)

Szeptember 6. Kedd (8. Rész)

Ébredtetek már reggel üdén, vidáman, és élettel tele? Nos, én sem. Az előbb leírt, tökéletes reklámarc helyett én inkább egy medvére hasonlíthattam, aki álmosan, lassan botorkál ki a barlangjából. Ma 6 óránk lett volna, de mindenkit elengedtek az 5. óra után, hogy tudjon készülődni az esti bálra. Na, ettől a gondolattól máris felélénkültem. A suliba egy sima farmerrövidgatyát vettem fel egy fekete, halálfejjel díszített trikóval és Converse-el. Sminkelni most nem volt kedvem, meg a tegnapi karikák is eltűntek a szemem alól, így csak megfésülködtem, és rohantam is le a konyhába.

-          Szia Kicsim, gyere, egyél egy kis gyümölcssalit, most reggel csináltam- invitált anya az asztalhoz. –A suliba is ilyet csomagoltam.

-          Ömmm… nem szeretnék beleszólni, de nem csak arról volt szó, hogy ne költsünk sok pénzt? Erre teljesen beleélted magad a vega kajákba- magyaráztam furán.

-          Ó, tényleg? Nem vettem észre. Szóval azt mondod… kéne egy kis hús is?- kérdezte.

-          Igen-bólintottam határozottan. –Vagy legalábbis ne csak mindig zöldség meg gyümölcs. Claire mondjuk lehet, hogy örül neki, de én nem fogyózom

-          Rendben, értem. De a nővéred mióta diétázik? Hiszen nincs is szüksége rá…- töprengett anya.

-          Nem tudom, de hát végül is az ő dolga- fejeztem be gyorsan, ugyanis megláttam a lépcsőn felénk közeledő Claire-t.

-          Jó reggelt! Mi a kaja?- köszönt, majd azzal a lendülettel kinyitotta a hűtőt, amiből elővette a tejet, és töltött magának belőle egy pohárba.

-          Gyümölcssaláta-tette le anya elé is a saját adagját.

-          Ó, az fini- mondta, majd neki is esett.

Miután mindketten megreggeliztünk és összekészülődtük, elindultunk a suliba. Az út nagyjából szótlanul telt, akárcsak a becsöngetésig az idő. Még midig a szokásos. A menők a szökőkútnál (igen, van szökőkút is!) bandáznak és kiröhögik a kevésbé menő diákokat, akik –ha szerencséjük van- vagy padokon ülnek, vagy a fal mellett ácsorognak. Mi, a tesómmal szótlanul ücsörögtünk a padunkon, és úgy vettem észre, hogy Claire is ezen gondolkodik, a tekintetében legalábbis valami hasonlót láttam. Vagy tudom is én, a lényeg, hogy elvoltunk.

Amúgy a suliban sem volt semmi érdekes, törin évelejit írtunk, szerintem 4-es lesz. Legalábbis remélem. Aztán 5. óra után már mindenki mehetett is haza, hogy aztán felkészüljön a bulira. Úgy tudom, ebben a suliban igazán odafigyelnek a rendezvények szervezésére, és egészen sok sulidisco szokott lenni egy évben.

-          Szerinted melyiket vegyem fel?- kérdeztem Claire-től, aki épp bejött a szobámba, hogy megnézze, hol tartok.

-          Nem tudom. Mondjuk azt a krémszínű, csillogósat. A fekete túl elegáns, a piros túl kihívó, a többit meg felejtsd el

-          Oké, köszi, én is arra gondoltam. Legalább fel tudom majd venni valamihez az új magassarkúmat is.

-          Na ugye. Mondtam én, hogy jól fog az még jönni- kacsintott Claire, majd kiment a szobámból.

Én meg közben felvettem a ruhát, majd a hajamon és a sminkemen kezdtem gondolkodni. Haj terén végül arra jutottam, hogy egyszerűen kivasalom és kiengedve hagyom, végülis csak egy suli-buliról lesz szó. A sminknél az az egyszerű variációnál maradtam; BB krém, spirál+tus, és egy kis szájfény.

Háromnegyed öt körül aztán végül elindultunk. Ahogy közeledtünk a sulihoz, egyre több diákot láttunk befelé özönleni. Először kicsit féltem, hogy alul-, vagy éppen túlöltöztem, de nem, szerencsére a többi lány is hasonló szerelésben volt. Beléptünk az aulába, ahol a tesitanárnő ( Abygail Dess) fogadott minket, majd a tornaterembe irányított.

-          Máris megyünk, csak még bemennénk a büfébe- mondta Claire.

-          Lányok, az iskolai rendezvényeken mindig van külön büfé, ahol lehet venni enni-,és  innivalót. Az itteni ilyenkor már nincs is nyitva-felelte a tanárnő.

-          Oh, oké, köszönjük- mondtam, majd megfordultunk, és elindultunk a tesiterembe.

Beléptem az ajtón, majd körülnézve elcsodálkoztam. Nem olyan volt a terem, mint amilyennek megszoktam, sőt még a táncparketten szórakozó fél suli látványa is szokatlan volt. Minden a helyén volt, inkább plusz dolgok kerültek elő. Ilyenek voltak például az asztalok, amikre ki voltak pakolva üdítők, szendvicsek, chipsek, és édességek. Meg a sok szék is, amik az ideiglenes színpad mellett sorakoztak. Amúgy a színpadon a „DJ” volt. Nem keverőpulttal, hanem egy laptoppal ült egy asztalnál, és lehetett tőle zenét kérni. A mostani számot, amit nem ismertem, egy lány kérésére David Guetta Play hard című száma váltotta, mire többen is a táncparkettre özönlöttek.

-          Gyere, táncoljunk!- húztam Claire-t magam után középre.

-          Erre a zenére hogy kell táncolni?

-          Jajj, ne legyél már ilyen morci! Most jobb lenne, ha végig a sarokban állnánk vigyáz állásban? Csak mozogjunk egy kicsit!- kiabáltam túl a zenét.

-          Nem bánom- mosolyodott el Claire, majd követett, hogy aztán kifulladásig táncoljunk az egymást váltó dalokra.

-          Mindjárt jövök, csak veszek valamit inni- mondta Claire. –Te kérsz valamit?

-          Egy narancsot, vagy egy Fantát, köszi. Én addig odaegyek a szekrényugró dobogókhoz- feleltem, majd odaérve rákönyököltem és kifújtam a levegőt, majd egyszer csak arra eszméltem fel, hogy valaki hozzám beszél.

-          Egy ilyen szép lány, mint te, mit keres itt egyedül?- kérdezte tőlem az a bizonyos valaki.

Megfordultam, és egy világosbarna hajú, kék szemű fiút láttam magam előtt.

-          Nem is láttad az arcomat, hogy meg tudd állapítani, szép vagyok-e - mosolyodtam el.

-          Attól még nagyon szép a… hajad. Na jó, Clay vagyok- mutatkozott be.

-          Alison- mosolyogtam rá. –Amúgy nem vagyok egyedül, a nővérem mindjárt jön, csak elment venni valami innivalót.

-          A nővéredet véletlenül nem Calire-nek hívják?- kérdezte.

-          De igen. Honnan tudtad?

-          Az osztálytársam- vonta meg a vállát.

-          Claaaay!- hallottam a lépcső felől egy nyávogós hangot, mire mindketten odafordultunk. Betty tipegett felénk a magassarkújában, miközben gyilkos pillantásokkal ajándékozott meg engem. –Clay! Segíts!

-          Oh, ő itt Betty, a barátnőm. Betty, ő Alison. Claire húga- mutatott be minket egymásnak a fiú, miközben megfogta a barátnője kezét, hogy az le tudjon jönni a lépcsőn(?).

-          Menjünk táncolni!- nyavalygott Clay-nek.

-          Akkor majd máskor- nézett rám, mire idétlenül integettem, hogy nyugodtan menjen csak.

-          Öregem… Akkora sor volt a büfénél- jött vissza néhány másodperc múlva Claire. –Hoztam neked Fantát. Veled mizu?

-          Köszi - vettem át, majd letekertem a kupakját és ittam a palackból. –Találkoztam két osztálytársaddal. Clay-jel, és Betty-vel. Az előbbi kedves volt velem, míg az utóbbi a tekintetével is ölni tudott volna.

-          Jujj. Mit csináltál?

-          Semmit. Szerintem az zavarta, hogy Clay kedves volt velem. Illetve az elején próbált flörtölni is, amit mondjuk nem értem, hogy miért, ha barátnője van… Na, mindegy, engem nem különösebben érdekel. Mármint úgy. Amúgy kedves srác- hadartam el egy szuszra.

Miután ezt kitárgyaltuk, még sokat táncoltunk, meg nevettünk Claire-rel. Kiderült, hogy a suliban van ilyen „bálkirálynő” meg hasonló választás, aminek mondjuk most a „Táncparkett ördöge” nevet adták. Egy tizedikes fiú, és egy kilencedikes lány nyerte (Nem kellett egy párnak lenniük, külön-külön választották ki őket). Este fáradtan értünk haza, majd gyorsan megfürödtem, majd bebújtam az ágyamba, és elaludtam.

Szeptember 5. Hétfő (7. rész)

Szeptember 5. Hétfő (7. rész)

Hétfő… Eddig is utáltam ezt a napot, de most, hogy már nem a régi sulimba járok és reggelente nem találkozom a barátaimmal, így még inkább nem szeretem.

A telefonomból a Drive By szólalt meg a Train-től, ezzel jelezve, hogy ideje lenne felkelni, ha nem akarok elkésni az iskolából. Tudom, picit régebbi szám, de egyszerűen imádom! Nagy nehezen kikászálódtam az ágyból, majd nyújtózkodtam egyet. Odabotorkáltam a nagy, álló tükröm elé és szemügyre vettem a tükörképemet. Karikás szemek. Hurrá! Pedig aludtam. Na mindegy, azt hiszem, egy picivel több alapozó kell és megoldódik a probléma. Viszonylag gyorsan magamra aggattam egy világos színű farmert, egy egyszerű kék pólót, és egy kizárólag divatból hordott fehér sálat. Nem baj, ha megsülök benne, de nagyon szeretem a naaagy sálakat. A hajam (most kivételesen tettem bele egy fonatot) és az alap sminkem elkészítése után lementem a konyhába, ahol anya várt.

-          Végre felébredtél! Ülj csak le, készítettem neked egy bögre tejeskávét és egy szendvicset. Tudod, tegnap este, amikor a bankkártyákról beszéltünk…

-          Tudom.

-          Csináltam még két szendvicset, azokat beletettem abba a dobozba. - mutatott anya az asztalon lévő kék uzsisdobozra- Mostantól kezdve minden nap itthonról fogsz kaját vinni a suliba. És lehetőleg a büfében ne vásárolj semmit!

-          Őő… rendben- feleltem, majd megettem a csupa zöldségből összeállított szenyámat és a nővérem társaságában elindultam a suliba.

A suli elé érve elfogott valami rossz érzés. Körülnéztem, és mint az eddigi 2 napban, most is mindenki olyan jól elvolt a maga társaságában, csak néhányan voltak egyedül, de rajtuk is látszott, hogy várnak valakire. Csak mi ketten, Claire-el ácsorogtunk a testvérünkkel. Persze szeretjük egymást, de azért ez mégsem olyan, mintha a barátaiddal nevetgélné olyan erőltetett hangosan, hogy mások azt higgyék, hogy rettentő jól szórakoztok (khm… a fal mellett ácsorgó Naty-ék pont ezt csinálják). Kerestünk egy üres padot, leültünk és Claire zenét hallgatott, Én pedig elmerültem a gondolatimba, amiből a csengő éles, már-már fülsüketítő hangja ébresztett fel.

Az első óránk matek volt, amit utálok, mindig is 2-3-as voltam belőle. De legalább a tanár normális. Középkorú nő, Agatha Johnsonnak hívják, szőke, vállig érő haja van, és nagy valószínűséggel a kék a kedvenc színe. Ezt onnan veszem, hogy mindig, amikor meglátom a folyosón, a kék valamelyik árnyalatában van. Most is egy térdig érő, sötétkék ruha volt rajta néhány zöld vonallal tarkítva, amit néhány kék ékszerrel tett teljessé. Tulajdonképpen egy szép nő, igazán karakteres arca van. De ettől még nem fogom megszeretni a matekot! Magyarázott valamit a táblánál az algebráról, próbáltam mindent leírni a füzetbe, sikerült is, de az már más kérdés, hogy értem is-e.

A matekot a rajz követte. Nem kicsivel jobb óra. És a tanár iszonyú jó fej. Még azt is megengedi, hogy ha szépen dolgozunk, fülhallgatóval akár zenét is hallgathatunk. A tanár, Brian Ramsay valahol az 50-es éveiben járhat, de nagyon ért a tinik nyelvén és eléggé modern.

Szünetben kiültem a suli elé a szenyámmal ugyanarra a padra, amire reggel is, majd nem sokkal később Claire is csatlakozott.

-          Látom neked is csomagolt anya- ült le mellém.

-          Ja, bár telepakolta salátalevéllel meg paradicsommal, így alig bírom megenni anélkül, hogy szétesne- forgattam meg a kezemben a „salátát”.

-          Azt hittem, csak engem akar rászoktatni az egészséges kajákra, amikor odaadta nekem- nevetett fel.

-          Amúgy mizu?- kérdeztem. –Mármint mi van a sulival? Meg a barátokkal?

-          Valamelyiknap megírjuk az évelejit töriből, meg matekból. A barátok meg… Lily-vel jól kijövünk, viszont ott van Betty- mutatott egy hosszú, fekete hajú lányra az udvar másik végében. –Egy igazi plázacica, ráadásul ő kezdte az egész osztályt ellenem uszítani, közben meg nem veszi észre, hogy szinte magáról beszél, amikor rólam talál ki dolgokat. Nagyon beképzelt.

-          Szóval nálatok is van ilyen lány, tiszta Naty 2.- mondtam, majd elmeséltem neki én is az eddigi infóimat Nataly-ról.

A panaszkodásunknak a csengő vetett véget. Irodalom következett az ofővel. Mr. Brown egy kis ismétlést tartott a 9-es anyagból. Próbáltam figyelni rá, de valahogy nem kötött le az irodalom. Hol a tanár néma tátogását (legalábbis nekem) néztem, hol az óra másodpercmutatóját. Aztán végre valahára kicsengettek. Már épp indultam volna ki a teremből, amikor a tanár utánam szólt.

-          Alison! Válthatnánk pár szót?- kérdezte. Azt hittem rájött, hogy a mondandója közben a füzetem végébe rajzolgattam, de nem erről akart beszélni. –Mivel te idén jöttél, így nem részesültél az itteni 9-es oktatásban- vette hivatalosra a formát, majd folytatta. –Tudod, így elég nehéz lesz majd megírnod az összes dolgozatot év közben – magyarázott. –Nem szeretném, ha nagyon lemaradnál a többiektől. Láttam a tavalyi bizonyítványodat, szép teljesítmény volt az a négyes is, de azt hiszem, fel tudnánk ezt tornázni idén ötösre is- kacsintott halványan. –Ha gondolod, egyik délután átjöhetnél, és elmagyarázhatnám röviden, de lényegretörően az anyagot. Tudod, szeretném, ha minden diákom ugyanannyi eséllyel indulhatna. Ez csak egy lehetőség, nem kötelező, de örülnék neki, ha élnél vele. - ajánlotta fel, mire egy picit megdöbbentem.

-          Ömm… rendben, köszönöm.

-          Mondd csak, mikor érsz rá?

-          Nekem akár a holnap délután is jó- vontam meg a vállam.

-          De hiszen holnap lesz a bál. –Tényleg a bál! Teljesen ki is ment a fejemből.

-          Tényleg. Akkor nem is tudom, nem lehetne, hogy majd legközelebb megbeszéljük? Tanulnom kell fizikára, föcire, és matekra.

-          Persze, ahogy gondolod. –mosolygott, majd hóna alá csapta a naplót és kiment a teremből.

A többiek már nagyjából mind kimentek a szünetre, csak néhányan maradtak bent, köztük Nataly is, aki végig hallgatta a beszélgetésünket.

-          Ugye nem gondolod, hogy eljössz a suli-buliba?- kérdezte gúnyosan.

-          Már miért ne jöhetnék?- vontam fel a szemöldököm.

-          Jajj, Ameleie, ez nem lúzereknek való!- vigyorgott a képembe.

-          Először is, nem Amelie vagyok, nem tudom honnan szedted, de az én nevem Alison! Másodszor szerintem a bulira mindenki elmehet, nincs kikötés. És harmadszorra pedig, mégis ki az, aki eldönti, hogy ki a lúzer, és ki a menő!?

-          Természetesen mi, menők- felelte „okosan”.

-          Mindegy, nem érdekelsz!- Mondtam, majd felvettem az ásványvizemet a padról, és kiviharzottam a teremből.

Az órák a szokásos ütemben teltek el. Minden tanár belekezdett a tananyagba, nem érdekelte őket semmilyen nyári –sztori. Ebédszünetben aztán felkaptam egy tálcát a pultról és sorba álltam a kajámért (valami leves, meg rizibizi hússal). Kicsit félve ugyan, de megindultam ahhoz az asztalhoz, ahova legutóbb ültem. Kétségkívül ők voltak azok. Cody és Claire még nem voltak ott, viszont az emo lány (Rose) és a tűzvörös hajú, szemüveges Susan néma csendben falatoztak.

-          Sziasztok!- köszöntem, majd miután meggyőződtem róla, hogy nincs ellenükre, ha ma is velük ebédelek, leültem. Egyébként motyogtak valamit az orruk alatt, gondoltam köszönés volt. –Cody?- kérdeztem.

-          Az előbb jöttem a könyvtárból, valami könyvet keres- felelte Susan.

-          Értem- biccentettem. –Hé, holnap lesz a bál, nincs kedvetek suli után átjönni? Együtt készülődhetnénk- dobtam fel az ötletet totál belelkesülve. Sajnos nem sokáig örülhettem ennyire, ugyanis Nataly épp arra sétált el, és „véletlenül” meghallotta, amit mondok, és természetesen reagálnia kellett valahogy.

-          Nahát, gratulálok Alison! Összefogsz a többi nyomival? Gondolod, ezáltal népszerűbb leszel?- húzta gúnyos mosolyra a száját.

-          Bocs, hogy próbálok kedves lenni!- feleltem, de már nem hallotta, ugyanis otthagyott (na nem mintha bántam volna) és hozzácsapódott a többiekhez. És még én vagyok a beképzelt…

-          Ne is törődjetek vele!- szóltam a lányoknak. –Hányadikosok vagytok?- kérdeztem.

-          9. –felelték mindketten, szinte egyszerre.

-          Én 10-es, de nekem is ez lesz az első itteni bálom. Na, gyertek át, jó buli lesz!- próbáltam feldobni őket, de mindketten csak a tányérjukat piszkálták. Végül Rose szólalt meg először.

-          Minek ez a nagy felhajtás? Ez is csak egy sulis program lesz, nem fogok kiöltözni. Marad a fekete farmer és a bakancs. Talán valami fűzős cuccot veszek fölé. –Mondta totál közömbös arccal.

-          Ó. És te, Susan?- fordultam a szeplős lány felé.

-          Én nem jövök- felelte szinte alig hallhatóan, majd megvonta a vállát. –Nincs kedvem.

Szóval ezt meg is beszéltük. Miután megettem az ebédet, elköszöntem tőlük és hazaindultam. Claire már otthon volt, de nem is baj. Rájöttem, hogy eddig mivel mindig együtt jöttünk, mentünk suliba, így nem is volt időm körülnézni. Így a hazafelé vezető utam nagyjából abból állt, hogy megállapítottam, hogy egy tök szép kis „mini erdő” van az út mellett. Közben meg betettem a fülhallgatómat a fülembe, és normál hangerőn Pinket hallgattam.

Hazaérve megcsináltam a házim (szenvedtem a matekkal), majd átfutottam az anyagot (van aki ezt tanulásnak nevezné), aztán elkezdtem gondolkodni, hogy mit vegyek fel holnap. Mármint a bálra. Nem jutottam egyről a kettőre, csak előkotortam az elegánsabb cuccaimat, meg megkérdeztem Claire-t, hogy ő mit vesz fel. Még ő sem tudja. A ruhakeresést felfüggesztettem, így inkább lementem a konyhába és vettem egy szeletet anya pizzájából (sima sajtos-sonkás, a kedvencem) és felmentem a szobámba, hogy olvassak egy kicsit a Gyűrűk urából. Nem vagyok egy könymoly, de azért szoktam olvasni, főleg, ha valami nagyon tetszik. Még elalvás előtt felnéztem a netre, de aztán feküdtem is le.

Szeptember 4. Vasárnap (6. Rész)

Sziasztok! Meghoztam a 6. részt is. :) Én ezzel sem vagyok teljesen megelégedve, de azért remélem, az elfogadható kategóriába beleesik.

Szeptember 4. Vasárnap (6. Rész)

Tök jó nap! Kezdjük ott, hogy egészen délelőtt 11-ig aludtam (hát igen, tudok ám aludni). Ebéd után Claire felvetette azt az ötletet, hogy menjünk el vásárolni (Lily már hazament addigra, mert családi programja volt). Még jó, hogy nem tiltakoztam, hiszen már ezer éve nem vásároltam. Így hát kerestünk a környéken egy plázát és előkotortuk a bankkártyánkat. Elsőként egy Tally Weijl üzletbe tértünk be.

-          Úú, nézd azt a virágos gatyát!- rohantam oda egy állványhoz, miután körülnéztünk. Egy eladó azonnal oda is jött hozzám egy „válassz valamit kislány, nincs kedvem jópofizni” mosollyal:

-          Segíthetek valamiben?

-          Nem köszönöm, megkeresem a méretemet és felpróbálom- válaszoltam neki, mire ő szemmel láthatóan megkönnyebbül; egy vendéggel kevesebb, és azonnal oda is rohant a boltba belépő két középkorú nőhöz.

Én megkerestem a megfelelő méretűt, majd bevonultam egy próbafülkébe. A tükörben megnéztem magam, szerintem nem volt rémes, de azért inkább megkérdeztem erről a nővéremet is, aki épp a kardigánok között böngészett.

-          Na hogy áll?- kérdeztem csípőre tett kézzel pózolva.

-          Akár egy szupermodellen.

-          Na azért ne túlozz!- szóltam rá Claire-re, mert nem hinném, hogy ez így lenne.

-          Nem túlzok, komolyan mondtam. Vedd meg, nagyon jól áll- mosolygott rám, majd folytatta a kutakodást a fölsők között.

Megfogadtam Claire tanácsát, de előbb még felpróbáltam néhány ruhát, így nagyjából egyszerre végeztünk.

-          Mit szólsz, benézünk a Deichmann-ba? Kéne már pár új cipő- kérdezte Claire, miközben én azzal szenvedtem, hogy visszategyem a kártyámat a tárcámba.

-          Nem rossz ötlet- mentem bele, de közben már meg is érkeztünk.

Ahhoz képest, hogy már beköszöntött az ősz, a kirakatban csupa nyári cipők voltak kiállítva; szandálok, flip-flop papucsok, balerinák és magassarkúk. Kaliforniában valószínűleg tovább tart a meleg időszak, ezért nem is csodálkoztam (most is volt vagy 30 fok, ha nem több).

-          Én elmentem- indult meg Claire a magassarkú cipők felé. Tudom, hogy imádja őket, kb. azokkal van tele az egész cipőszekrénye.

Én pedig elindultam a tornacipők felé.

-          Találtál valamit?- Álltam meg a nővérem mögött, aki épp egy cipősdobozt tett visz a helyére.

-          Nem- sóhajtott. –Semmi sincs az én méretemben, vagy ami van, az meg ronda. Te?

-          Én sem. De nem adom fel, megnézem még hátul az akciós cipőket is. Nem jössz? - Claire természetesen velem tartott.

És… nos, gondolhattam volna, hogy az utolsó cipő lesz a megfelelő, amit felpróbálok. Igen, amikor már minden reményt feladtam, és kezdtem beletörődni, hogy mutáns lábam van és nem találok rá jó méretű cipőt, megtörtént a csoda. Egy élénkszínű, rózsaszín balerina lett a győztes. Természetesen egyből rohantam vele a pénztárhoz és megvettem. Claire nem volt ilyen szerencsés, így be kellett mennem vele egy másik boltba. Ott rögtön 2 pár cipőt is vettem magamnak. Ugyan mindkettőnek elég magas a sarka, én meg nem igazán szeretem a magassarkúkat, de Claire bíztatására megvettem őket. A cipőboltok után még rengeteg másik üzletbe is betértünk. Vettem egy csomó szép, vagy éppen „cuki” ruhát, meg néhány kiegészítőt is. Vicces volt, felváltva rohangáltunk Claire-el a próbafülkékbe, szerintem már untak minket, és elegük volt belőlünk az eladóknak, de végül örültek, hiszen rengeteg pénzt hagytunk ott.

Szóval a vásárlástól kifáradva ültünk be egy Mekibe. Míg Claire csak egy McWrap-ot kért Ice Teával, addig én jól beraktároztam kajával (BigMac, csibeburger, sültkrumpli, almáspite, fánk és egy nagy Fanta).

-          Miután megetted a szívrohamot okozó mennyiségű kajádat, még beléd fog férni egy fagyi is?-  gyúnyolódott és hívott meg egy fagyira Claire.

-          Most viccelsz? Még jó, hogy belém fér!

-          Hogy lehet, hogy te mindig ennyit eszel, mégse hízol meg? Én bezzeg szinte egész nap csak salátát eszek, és mégis hogy nézek ki?!- akadt ki teljesen Claire.

-          Claire… Tök ugyanolyan az alakunk, nem vagy kövér!

-          Azt nem mondtam, hogy kövér vagyok, csak könnyen meghízom.

-          Na mindegy, inkább együnk. Tök finom ez a fánk!- vetettem véget Claire hisztijének, ami mostanában egyre többször előjön.

Én a sok kajától totál kipukkadva, fájó hassal léptem be az új házunk előterébe, kezemben a sok szatyorral, miközben Claire vidáman mesélt valamit.

-          Sziasztok lányok!- hallottam anya hangját a konyhából. –Jól éreztétek magatokat? Miket vettetek?- kérdezte, de ekkor már odajött hozzánk, kezében egy konyharonggyal, amivel épp a vizet itatta fel a bőréről.

-          Á, semmit, csak ezt-azt- legyintett a nővérem.

-          Ezt-azt?! Szóval csak néhány dolog van ebben a rengeteg bevásárlótáskában?- ekkor odalépett hozzám, kivette a kezemből az egyik szatyrot, kihúzott belőle egy farmert, majd megnézte az árcéduláját és dühösen felsóhajtott. –Alison, tudod te, mennyibe került ez? És te, Claire?- fordult ezúttal a testvérem felé, majd megismételte az előbbi műveletet. –Lányok, nagyon sokat költötök, ez így nem mehet tovább! A pénz nem fán terem!

-          Valójában az amerikai dollár 75% pamutból és 25% lenből készül…

-          Claire, ne most!- böktem oldalba a nővéremet, ezzel megszakítva az okoskodását.

-          Azt hiszem, el kell vennem a bankkártyáitokat!

-          Ne már! De hiszen nem vagyunk szegények!

-          Nem Alison, valóban nem. Ám, ha így folytatjátok, könnyen azzá válhatunk! Már csak egy dobásotok van, úgyhogy jól fontoljátok meg, hogy mit vesztek, vagy különben elveszem a kártyákat!

-          Ne már…- nyafogott Claire.

-          A vita lezárva. Pont. –vetett véget az egésznek anya, aki nagyon eltökéltnek látszott a szándékával szemben.