Szeptember 7. Szerda (9. Rész)

Sziasztok! Bocsi a kimaradásért, de itt az új rész. :) Amúgy boldog Karit mindenkinek! :D

Szeptember 7. Szerda (9. Rész)

Reggel kissé álmosan ébredtem a tegnapi buli miatt. Nem is voltam fent sokáig, úgyhogy nem értem. Na mindegy.

Amint sikerült kikászálódnom az ágyból, a szekrényemhez léptem. Gondoltam, most már csak hűvösebb az idő, így egy hosszú farmert vettem fel szürke fölsővel. Hát ezt később igen megszívtam, ugyanis Kaliforniában az idő továbbra is tökéletes, mintha csak július közepe lenne. A sulihoz érve is ezen járt még az eszem, csak akkor eszméltem fel, amikor Claire közölte, hogy elmegy Lily-vel a büfébe. Így egyedül üldögéltem a padon.

-          Szia Alison!- pattant oda mellém hirtelen Clay. –Ugye nem zavarok?

-          Szia. Nem, dehogy –mosolyodtam el.

-          Akkor jó. Suli után nem akarunk elmenni valahova? Kedves lánynak tűnsz.

-          Felőlem. Betty?

-          Mi van vele? Csak nem zavarja, hogy egy barátommal lógok –mosolygott. –Egyébként beteg lett, megfázott. Nem tudom, hogy csinálta ebben a melegben, de ez van.

-          Nem mész át hozzá? –Kérdeztem csodálkozva.

-          Majd átmegyek, csak később –felelte, de közben pont csöngettek is.

Szünetekben is együtt lógtunk, ám ezt sajnos(?) mások is észrevetté. Khmm… Nataly. Aki ezt szóvá is tette?

-          Mi van ribi? Lenyúlod a pasimat? –Kezdte kulturáltan az utolsó óra után.

-          Teesék? –Kerekedett el a szemem. –Ezt te sem gondolhatod komolyan… 1: Clay nem a „pasim”. 2: Ha nem tudnád, Clay-nek van barátője, mégpedig Betty, a te LB-d, vagy tudjam is én, kid. A lényeg, hogy folyton együtt vagytok. És, hogy ők boldogok együtt. Gondolom- fejeztem be.

-          Alkut ajánlok. Ha összehozol Clay-jel, leszek a barátnőd. Vagy legalábbis lóghatsz velem és a lányokkal.

-          Haha, igazán nagylelkű ajánlat, de kösz nem –utasítottam el a csöppnyi cinizmussal a hangomban.

-          Azért fontold meg. Gondold el… - Ekkor felemelte a jobb karját, majd idiótán mutatott vele egy félkört maga előtt a levegőben. –A menőkkel ülhetnél egy asztalnál, velünk lóghatnál… - kezdte sorolni.

-          Még mindig nem értem, miért én vagyok a beképzelt. Különben is, nem érek rá, Clay már vár –ezzel sarkon fordultam és kivonultam a teremből, de előtte még küldtem Nataly felé egy 100 wattos mosolyt.

Méghogy hozzam össze őket, és akkor velük lóghatok…  Ekkora baromságot.

-          Helló!- köszönt rám hirtelen Clay, ezzel félbeszakítva a duzzogásomat. –Indulhatunk?

-          Szia, erőltettem mosolyt magamra. –Persze. Hova megyünk?

-          Szereted a Mekit?

-          Naná –lelkesedtem be azonnal.

-          Szuper. Akkor oda.

Kb negyed óra alatt meg is tettük az utat a Mekiig, jó, hogy itt minden ilyen közel van.

-          Mit kérsz? –Kérdezte Clay, miközben a sorban álltunk.

-          Jajj, ne már! Én fizetem a magamét. –mondtam, majd előre is léptem (elmentek előlünk) és megvettem a BigMac menümet.

Miután kerestünk egy asztalt (a sarokba volt egy szabad, amúgy szinte tömve volt a Meki) és leültünk, Clay szólalt meg először.

-          Mesélj magadról egy kicsit! Még alig ismerlek.

-          Öö… Mire vagy kíváncsi?

-          Például, hogy mindig ennyit eszel? Nem igazán látszik rajtad –nevette el magát.

-          Nos… Igen, mindig ennyit eszem, sőt ez most még kevés is. Amúgy genetika. Sokan irigyelnek miatta, nem tudom, én annyira ne vagyok oda érte. Ne röhögj ki érte, de általánosban még sírtam is miatta, hogy folyton pálcikának és egyéb kedves dolgoknak hívtak. Aztán felszedtem 5 kilót. Nem sok, de látszik. És így már viszonylag elégedett vagyok az alakommal, az átlagostól vékonyabb vagyok ugyan, de nem érdekel, így bármennyit ehetek. –feleltem, bár szerintem Clay nem számított ilyen kimerítő válaszra, de végülis ő kérdezte.

-          Ó, értem. És sajnálom. Bár én csak viccből kérdeztem, azért köszi a tartalmas választ. De most valami más. Honnan jöttetek?

-          Osloból.

-          Oslo? De hiszen az Norvégiában van –csodálkozott Clay.

-          Hát igen. Szerinted honnan van a szőke hajunk és a kék szemünk? – kérdeztem vigyorogva.

-          Igaz. De hogyhogy ide költöztetek? És ha te norvégiában éltél, akkor miért van amerikai neved, és hogyhogy ilyen jól beszéled a nyelvet?

-          Igazából csak apa norvég, anya még régen, mielőtt megszülettünk volna, itt élt, Kaliforniában. Aztán kiment Osloba nyaralni… pontosabban telelni, ahol megismerkedett apával. Aki amúgy beszél angolul, szóval megértették egymást. Aztán jöttünk Mi. Először Claire, aztán én. Ne kérdezd, miért, de mindketten angol-amerikai nevet kaptunk. Mivel a szüleink folyton angolul beszélgettek egymással, sőt minket is erre a nyelvre tanítottak, így mondhatni ez lett az anyanyelvünk.

-          És norvégul akkor nem is tudsz?

-          De, egy picit. Apa azért tanítgatott minket a nyelv alapjaira, de aztán, amikor elköltözött, nem nagyon használtuk azt a nyelvet. Ja, és azért költöztünk ide, mert –mint már említettem- anya itt született, és miután feldolgozta válást, vissza akart költözni ide, hogy végleg elfelejtse apát. Meg amúgy is, szerette ezt a helyet –fejeztem be a mesélést.

-          Ó, értem.

-          Most viszont te jössz. Hajrá, mindent tudni akarok!- néztem Clay-re.

-          Nincs túlságosan izgalmas életem. Itt születtem, a szüleimmel élek, plusz van egy kishúgom, Adele, 4 éves. És azt hiszem, ennyi –tárta szét a karját.

-          Biztosan aranyos lehet- mosolyodtam el.

-          Hát,valóban tündéri kislány, bár néha kissé idegesítő. De azért aranyos. Van egy sárga kis hercegnőruhája, azt mindig felveszi miközben a Szépség és a szörnyeteget nézi, aztán amikor a mesében táncolnak, oda rángatja apát, aki már profin tudja a koreográfiát, annyiszor eljátszotta már, hogy ő a szörnyeteg, a lánya pedig a kis szépség. Ja igen, olyankor táncolnak –mondta, mire mindketten elnevettük magunkat.

Miután megettük a kajánkat, még maradtunk egy kicsit, addig beszélgettünk. Clay jó hallgatóság, és ő is szeret beszélni. Egész sok mindent tudunk már a másikról, remélem jó barátok leszünk. Bár nekem eddig csak lány barátaim voltak, Clay is jó fejnek tűnik. Főleg, hogy ő nem ítélt el első látásra, és Claire-t sem.