Szeptember 8. csütörtök (10. Rész)

Reggel Claire-rel kb. egyszerre értünk le a konyhába anyához, de mindketten meglepődtünk a látványon. Az asztal és a pult tele volt mindenféle hússal… rántott hús, csirkecomb, marha… Anya épp a sütőbe kukucskált be, így rögtön nem vett észre minket, viszont amint megfordult, vidáman köszöntött minket.

-          Á, jó reggelt kicsikéim!- na ez fura volt.

-          Szia - köszöntünk egyszerre.

-          Üljetek le, mindjárt kiszedem nektek a reggelit. Kaptok egy kicsit ebből is- abból is- nézett körbe.

-          Őőő- kezdtem. –Anya, miért…? Szóval. Miért van itt ennyi hús?

-          Tegnap reggel még pont te mondtad, hogy ilyet is szeretnél.

-          Én csak arra gondoltam, hogy ne mindig etess úgy minket, mintha a nyulaid lennénk- nevettem el magam, majd folytattam- Csak néha egy kicsi húst is, na de nem egyszerre. Ráadásul reggelire. Mennyi idő volt ezeket mind megcsinálni?

-          Ó, oké, értettem. Amúgy hajnalban keltem. A pizza is mindjárt kész lesz.

-          Kitalálhatom? Húsimádó?

-          Talált, süllyedt- most már anya is mosolygott.

Miután „megreggeliztünk”, indulhattunk is a suliba. Mostanában mindig szótlanul telik az odavezető út, ott pedig különválunk, Claire megy Lily-hez, hozzám pedig jön Clay, akivel leülünk a padunkra. Azt hiszem, hiányzik a nővérem. Persze megértem őt, hiszen az jó, ha talál magának egy jó barátnőt. Akárcsak én, nekem is jól esik, hogy Clay barátkozik velem.

-          Hahó! Figyelsz te rám?- hupsz, én viszont meg is feledkeztem róla, hogy jelenleg is mellettem ül, és épp hozzám beszél.

-          Persze.

-          Akkor? Epres vagy málnás?

-          Mi van?- kérdeztem vissza.

-          Na, látod. Nem is figyeltél.

-          Jó, bocsi. De mit akartál kérdezni?

-          Azt, hogy a szombat jó-e?

-          Mi lesz szombaton?

-          Az előbb mondtam el. Betty-vel lemegyünk a partra, ha gondolod, gyere te is.

-          Őő, ez jól hangzik, csak… Én miért menjek a ti randitokra?

-          Nem randi lesz, Betty is hozza az egyik barátnőjét. Egy baráti délután.

-          Oh, ez esetben rendben. Benne vagyok. De várj! Hogy hívják a barátnőjét?

-          Nem tudom, miért?- kérdezte.

-          Á, csak úgy.

-          Valami Naomi, vagy Norah, nem tudom, de valami ’n’ betűs, sokszor látom nálunk, de nem szoktunk beszélni. De ez tényleg, miért fontos?

-          Semmi, semmi, csak kérdeztem, köszi- feleltem. Na, ez tuti Nataly… Nem baj, csak miatta nem fogok egész hétvégén otthon unatkozni!- Claire-t is hozhatom?- jutott hirtelen eszembe.

-          Persze, minél többen vagyunk, annál jobb! Mondjuk azért több személyt már ne nagyon hívj.

-          Mégis kiket hívnék?- kérdeztem cinikusan.

Még nagyban a szombatot tervezgettük, amikor becsöngettek. Ez nem ér, hülye csengő! Az első 3 óra viszonylag gyorsan eltelt, bár törin Mr. Mayer (John Mayer, aki egyben fizikát is tanít) állandóan engem kérdezgetett, és amikor nem tudtam a választ, a többiek elkezdtek halkan kuncogni. Komolyan, mintha alsóban lennénk… Aztán következett az ebédszünet. Intettem Rose-éknak, majd megfordultam, hogy elvegyek egy tálcát, de valaki elállta előlem az utat. Egy szőke hajú, kék szemű srác volt az, aki szerényen mosolygott.

-          Szia - köszönt nekem.

-          Szia - köszöntem vissza, majd kérdőn néztem rá, mire kapcsolt.

-          Beszélhetnénk egy kicsit?

-          Ömm… persze.

-          Hogy hívnak?

-          Alison vagyok.

-          Milyen Alison?

-          Alison Stone- néztem rá kicsit furcsán. –A te neved pedig…

-          Peter vagyok, de szólíts csak Pete-nek. 10. b-s vagyok, ha jól tudom, te a-s, igaz?

-          Igen, igaz, én 10. a-s vagyok, de miért?

-          Ja csak kérdeztem. Ha lehet, majd még beszélgessünk máskor, jó? Nekem most mennem kell, meg hagylak is enni.

-          Öö, oké, persze. Akkor majd máskor. Szia

-          Szia- köszönt el, majd elindult a lépcsők felé. Nem tudom, kicsit furcsa szitu volt. És olyan ismerősnek tűnik, pedig az kizárt dolog, hogy már láttam volna. Vagy nem is tudom, biztosan csak a folyosón vagy a környéken valahol.

Az ebéd után mindenki visszaindult kisebb-nagyobb lelkesedéssel a termébe, majd helyet foglaltunk. Még 5 perc volt becsengetésig, én addig a tolltartómat piszkáltam, mikor azt vettem észre, hogy Nataly áll meg a padom szélénél. Na ilyen se volt még, így hát felvont szemöldökkel néztem rá.

-          Nehogy azt hidd, hogy mostantól el foglak tűrni- kezdte a sajátos stílusában.

-          És azért jöttél ide, hogy ezt elmondd?

-          Nem, de még nem fejeztem be. Szóval nem foglak eltűrni, hacsak…

-          Nataly, már mondtam, hogy nem hozlak össze Clay-jel- jelentettem ki határozottan.

-          De miért nem? Nem szeretnél barátnőket magadnak? Nem szeretnél menő lenni? Vagy csak velünk lógni?

-          Barátnőket? Ugyan már. Milyen barát az olyan, aki ejtené az LB-jét egy fiú miatt? Történetesen az LB barátja miatt? Egészen biztos vagyok benne, hogy nem lennénk igaz barátok, főleg, hogy csak szívességből „tűrnél el”- rajzoltam az ujjaimmal idézőjeleket a levegőbe.

-          De nem akarsz menő lenni, vagy csak egy társaságban lenni velem?- Á, kicsit sem egoista a csaj.

-          Őszintén szólva nem szeretnék menő lenni. Ja, és egy társaságban veled? Na ne röhögtess már. Mellesleg nem vagyok egyedül. Ott van nekem Clay, szigorúan barátként, ott van a 2 lány az ebédlőből, és persze a nővérem, aki tökéletesen betölti a legjobb barátnő szerepét- mosolyogtam rá.

-          De…- kezdte volna Naty, de az ajtón belépő kémia tanárnő (Martha Smith) a helyére küldte, és elkezdtük az órát.

Utolsó óránk irodalom volt, amin az ofő (mert ugye ő tartja az irodalmat is) egy közelgő dolgozatra figyelmeztetett minket, majd amikor kicsöngettek odajött hozzám. Hirtelen eszembe jutott, hogy vajon mit is szeretne.

-          Alison, még várj egy kicsit- sietett a padomhoz, majd az ajtó felé fordult- Naty, nem szép dolog hallgatózni. És most, hogy mára vége van a sulinak, én azt javaslom, hogy indulj haza, vagy talán a délutánodat is itt szeretnéd tölteni? Mert ez esetben ki kéne takarítani a szertárat- mondta nyugodtan, ám mégis tekintélyt parancsolóan Nataly-nak, aki mormogott valami bocsánat félét és elhúzott.

-          Sejtem, hogy miről szeretne beszélni- fordultam vissza Mr. Brown-hoz.

-          Igen, a pótlásról. Még nem egyeztettünk időpontot, így meg félek, hogy gyengébben fog sikerülni a dolgozat.

-          Hát… akkor mondjuk holnap délután?- kérdeztem félénken.

-          Nekem megfelel. Akkor leírom a címemet, és 4 körül gyere át, ha jó az az időpont. Hozd magaddal az irodalom füzetedet és a tankönyvedet.

-          Rendben.

-          Nyugi, nem harapok- mosolygott rám kedvesen. –Viszont most mennem kell, ne haragudj. Szia- köszönt el.

-          Viszont látásra- mondtam, de addigra már ki is száguldott az ajtón.

Én is gyorsan összepakoltam, majd kiléptem az ajtón. Érdekes, hogy milyen gyorsan kiürül az egész iskola. A 7. óra végére már alig lézengtek páran a folyosón- akik ott voltak, azok is pakolásztak-, mindenki nagyon gyorsan elhagyta az épületet, így egyedül sétáltam a csendes iskolában, majd köszöntem a gondnoknak és kiléptem a suli kapuján. Abban reménykedtem, hogy legalább Claire meg fog várni, de nem így történt, így hát kénytelen voltam a 10 perces utat Avicii társaságában megtenni (Hah, bárcsak igazából is… na, álmodozz csak Alison!). Ahogy sejtettem, otthon anya a konyhában tevékenykedett, Claire pedig a nappaliban tévézett. Az érkezésemre anya abbahagyta , amit csinált, majd felénk fordult.

-          Szervusz kincsem, jó hogy megjöttél. Claire, gyere ide!- kiabált át a nővéremnek, aki fél percen belül mellettünk termett. –Lányok, két bejelenteni valóm van. Az egyik lehet, hogy titeket nem csigáz fel annyira, mindenesetre nekem fontos, és egy jó anya-lánya kapcsolatnak az az egyik építőköve, ha megismerjük a másik érzéseit.

-          Jajj, anya. Mit olvastál te?- nyafogott a tesóm.

-          Jól van, jól van, inkább a lényegre térek. Szóval beiratkoztam a könyvtárban egy olvasóklubba…

-          Olvasóklubba? Ez komoly? Anya, nem egy amerikai tini-filmben vagy-nevetett Claire.

-          Ha folyton a szavamba vágsz, sose fejezem be. Szóval beiratkoztam a klubba, és ma volt az első alkalom, és képzeljétek, találkoztam az egykori legjobb barátnőmmel, Vivian-nal, akivel 17 éve szakadt meg a barátságunk azért, mert én elköltöztem Európába. Majd egyszer áthívom hozzánk, hogy ti is megismerjétek- mosolygott ránk, én visszamosolyogtam rá, de Claire csak unottan nézett előre. Nem tudom, mi van ma vele.

-          És mi a másik, amit el akartál mondani?- kérdeztem.

-          Ja, igen! Képzeljétek, találtam munkát!

-          Anya, ez csodálatos!- mondtam, majd Claire megkérdezte, hogy pontosan mit is.

-          Ez cukrászdának kell majd marcipánfigurákat készítenem- igen, anya cukrász. Otthon (vagyis Norvégiában) országszerte ismert volt a híres figuráiról, illetve a finom tortáiról, biztos vagyok benne, hogy itt is hamar felfigyelnek a tehetségére. Ami furi viszont, hogy itthon soha –vagy legalábbis nagyon ritkán- szokott csak sütni, leginkább akkor, ha fontos vendégek érkeznek hozzánk.

Miután kellően kiörültük magunkat, mindenki visszatért az eredeti elfoglaltságához. Vagyis anya visszament a konyhába (fogalmam sincs, mit szokott ilyenkor csinálni, de nem főzni), Claire tovább kapcsolgatta a tévét, én meg felmentem a szobámba, tanultam egy kicsit mindenből, majd estig kockultam.