Szeptember 7. Szerda (9. Rész)

Sziasztok! Bocsi a kimaradásért, de itt az új rész. :) Amúgy boldog Karit mindenkinek! :D

Szeptember 7. Szerda (9. Rész)

Reggel kissé álmosan ébredtem a tegnapi buli miatt. Nem is voltam fent sokáig, úgyhogy nem értem. Na mindegy.

Amint sikerült kikászálódnom az ágyból, a szekrényemhez léptem. Gondoltam, most már csak hűvösebb az idő, így egy hosszú farmert vettem fel szürke fölsővel. Hát ezt később igen megszívtam, ugyanis Kaliforniában az idő továbbra is tökéletes, mintha csak július közepe lenne. A sulihoz érve is ezen járt még az eszem, csak akkor eszméltem fel, amikor Claire közölte, hogy elmegy Lily-vel a büfébe. Így egyedül üldögéltem a padon.

-          Szia Alison!- pattant oda mellém hirtelen Clay. –Ugye nem zavarok?

-          Szia. Nem, dehogy –mosolyodtam el.

-          Akkor jó. Suli után nem akarunk elmenni valahova? Kedves lánynak tűnsz.

-          Felőlem. Betty?

-          Mi van vele? Csak nem zavarja, hogy egy barátommal lógok –mosolygott. –Egyébként beteg lett, megfázott. Nem tudom, hogy csinálta ebben a melegben, de ez van.

-          Nem mész át hozzá? –Kérdeztem csodálkozva.

-          Majd átmegyek, csak később –felelte, de közben pont csöngettek is.

Szünetekben is együtt lógtunk, ám ezt sajnos(?) mások is észrevetté. Khmm… Nataly. Aki ezt szóvá is tette?

-          Mi van ribi? Lenyúlod a pasimat? –Kezdte kulturáltan az utolsó óra után.

-          Teesék? –Kerekedett el a szemem. –Ezt te sem gondolhatod komolyan… 1: Clay nem a „pasim”. 2: Ha nem tudnád, Clay-nek van barátője, mégpedig Betty, a te LB-d, vagy tudjam is én, kid. A lényeg, hogy folyton együtt vagytok. És, hogy ők boldogok együtt. Gondolom- fejeztem be.

-          Alkut ajánlok. Ha összehozol Clay-jel, leszek a barátnőd. Vagy legalábbis lóghatsz velem és a lányokkal.

-          Haha, igazán nagylelkű ajánlat, de kösz nem –utasítottam el a csöppnyi cinizmussal a hangomban.

-          Azért fontold meg. Gondold el… - Ekkor felemelte a jobb karját, majd idiótán mutatott vele egy félkört maga előtt a levegőben. –A menőkkel ülhetnél egy asztalnál, velünk lóghatnál… - kezdte sorolni.

-          Még mindig nem értem, miért én vagyok a beképzelt. Különben is, nem érek rá, Clay már vár –ezzel sarkon fordultam és kivonultam a teremből, de előtte még küldtem Nataly felé egy 100 wattos mosolyt.

Méghogy hozzam össze őket, és akkor velük lóghatok…  Ekkora baromságot.

-          Helló!- köszönt rám hirtelen Clay, ezzel félbeszakítva a duzzogásomat. –Indulhatunk?

-          Szia, erőltettem mosolyt magamra. –Persze. Hova megyünk?

-          Szereted a Mekit?

-          Naná –lelkesedtem be azonnal.

-          Szuper. Akkor oda.

Kb negyed óra alatt meg is tettük az utat a Mekiig, jó, hogy itt minden ilyen közel van.

-          Mit kérsz? –Kérdezte Clay, miközben a sorban álltunk.

-          Jajj, ne már! Én fizetem a magamét. –mondtam, majd előre is léptem (elmentek előlünk) és megvettem a BigMac menümet.

Miután kerestünk egy asztalt (a sarokba volt egy szabad, amúgy szinte tömve volt a Meki) és leültünk, Clay szólalt meg először.

-          Mesélj magadról egy kicsit! Még alig ismerlek.

-          Öö… Mire vagy kíváncsi?

-          Például, hogy mindig ennyit eszel? Nem igazán látszik rajtad –nevette el magát.

-          Nos… Igen, mindig ennyit eszem, sőt ez most még kevés is. Amúgy genetika. Sokan irigyelnek miatta, nem tudom, én annyira ne vagyok oda érte. Ne röhögj ki érte, de általánosban még sírtam is miatta, hogy folyton pálcikának és egyéb kedves dolgoknak hívtak. Aztán felszedtem 5 kilót. Nem sok, de látszik. És így már viszonylag elégedett vagyok az alakommal, az átlagostól vékonyabb vagyok ugyan, de nem érdekel, így bármennyit ehetek. –feleltem, bár szerintem Clay nem számított ilyen kimerítő válaszra, de végülis ő kérdezte.

-          Ó, értem. És sajnálom. Bár én csak viccből kérdeztem, azért köszi a tartalmas választ. De most valami más. Honnan jöttetek?

-          Osloból.

-          Oslo? De hiszen az Norvégiában van –csodálkozott Clay.

-          Hát igen. Szerinted honnan van a szőke hajunk és a kék szemünk? – kérdeztem vigyorogva.

-          Igaz. De hogyhogy ide költöztetek? És ha te norvégiában éltél, akkor miért van amerikai neved, és hogyhogy ilyen jól beszéled a nyelvet?

-          Igazából csak apa norvég, anya még régen, mielőtt megszülettünk volna, itt élt, Kaliforniában. Aztán kiment Osloba nyaralni… pontosabban telelni, ahol megismerkedett apával. Aki amúgy beszél angolul, szóval megértették egymást. Aztán jöttünk Mi. Először Claire, aztán én. Ne kérdezd, miért, de mindketten angol-amerikai nevet kaptunk. Mivel a szüleink folyton angolul beszélgettek egymással, sőt minket is erre a nyelvre tanítottak, így mondhatni ez lett az anyanyelvünk.

-          És norvégul akkor nem is tudsz?

-          De, egy picit. Apa azért tanítgatott minket a nyelv alapjaira, de aztán, amikor elköltözött, nem nagyon használtuk azt a nyelvet. Ja, és azért költöztünk ide, mert –mint már említettem- anya itt született, és miután feldolgozta válást, vissza akart költözni ide, hogy végleg elfelejtse apát. Meg amúgy is, szerette ezt a helyet –fejeztem be a mesélést.

-          Ó, értem.

-          Most viszont te jössz. Hajrá, mindent tudni akarok!- néztem Clay-re.

-          Nincs túlságosan izgalmas életem. Itt születtem, a szüleimmel élek, plusz van egy kishúgom, Adele, 4 éves. És azt hiszem, ennyi –tárta szét a karját.

-          Biztosan aranyos lehet- mosolyodtam el.

-          Hát,valóban tündéri kislány, bár néha kissé idegesítő. De azért aranyos. Van egy sárga kis hercegnőruhája, azt mindig felveszi miközben a Szépség és a szörnyeteget nézi, aztán amikor a mesében táncolnak, oda rángatja apát, aki már profin tudja a koreográfiát, annyiszor eljátszotta már, hogy ő a szörnyeteg, a lánya pedig a kis szépség. Ja igen, olyankor táncolnak –mondta, mire mindketten elnevettük magunkat.

Miután megettük a kajánkat, még maradtunk egy kicsit, addig beszélgettünk. Clay jó hallgatóság, és ő is szeret beszélni. Egész sok mindent tudunk már a másikról, remélem jó barátok leszünk. Bár nekem eddig csak lány barátaim voltak, Clay is jó fejnek tűnik. Főleg, hogy ő nem ítélt el első látásra, és Claire-t sem.

Szeptember 6. Kedd (8. Rész)

Szeptember 6. Kedd (8. Rész)

Ébredtetek már reggel üdén, vidáman, és élettel tele? Nos, én sem. Az előbb leírt, tökéletes reklámarc helyett én inkább egy medvére hasonlíthattam, aki álmosan, lassan botorkál ki a barlangjából. Ma 6 óránk lett volna, de mindenkit elengedtek az 5. óra után, hogy tudjon készülődni az esti bálra. Na, ettől a gondolattól máris felélénkültem. A suliba egy sima farmerrövidgatyát vettem fel egy fekete, halálfejjel díszített trikóval és Converse-el. Sminkelni most nem volt kedvem, meg a tegnapi karikák is eltűntek a szemem alól, így csak megfésülködtem, és rohantam is le a konyhába.

-          Szia Kicsim, gyere, egyél egy kis gyümölcssalit, most reggel csináltam- invitált anya az asztalhoz. –A suliba is ilyet csomagoltam.

-          Ömmm… nem szeretnék beleszólni, de nem csak arról volt szó, hogy ne költsünk sok pénzt? Erre teljesen beleélted magad a vega kajákba- magyaráztam furán.

-          Ó, tényleg? Nem vettem észre. Szóval azt mondod… kéne egy kis hús is?- kérdezte.

-          Igen-bólintottam határozottan. –Vagy legalábbis ne csak mindig zöldség meg gyümölcs. Claire mondjuk lehet, hogy örül neki, de én nem fogyózom

-          Rendben, értem. De a nővéred mióta diétázik? Hiszen nincs is szüksége rá…- töprengett anya.

-          Nem tudom, de hát végül is az ő dolga- fejeztem be gyorsan, ugyanis megláttam a lépcsőn felénk közeledő Claire-t.

-          Jó reggelt! Mi a kaja?- köszönt, majd azzal a lendülettel kinyitotta a hűtőt, amiből elővette a tejet, és töltött magának belőle egy pohárba.

-          Gyümölcssaláta-tette le anya elé is a saját adagját.

-          Ó, az fini- mondta, majd neki is esett.

Miután mindketten megreggeliztünk és összekészülődtük, elindultunk a suliba. Az út nagyjából szótlanul telt, akárcsak a becsöngetésig az idő. Még midig a szokásos. A menők a szökőkútnál (igen, van szökőkút is!) bandáznak és kiröhögik a kevésbé menő diákokat, akik –ha szerencséjük van- vagy padokon ülnek, vagy a fal mellett ácsorognak. Mi, a tesómmal szótlanul ücsörögtünk a padunkon, és úgy vettem észre, hogy Claire is ezen gondolkodik, a tekintetében legalábbis valami hasonlót láttam. Vagy tudom is én, a lényeg, hogy elvoltunk.

Amúgy a suliban sem volt semmi érdekes, törin évelejit írtunk, szerintem 4-es lesz. Legalábbis remélem. Aztán 5. óra után már mindenki mehetett is haza, hogy aztán felkészüljön a bulira. Úgy tudom, ebben a suliban igazán odafigyelnek a rendezvények szervezésére, és egészen sok sulidisco szokott lenni egy évben.

-          Szerinted melyiket vegyem fel?- kérdeztem Claire-től, aki épp bejött a szobámba, hogy megnézze, hol tartok.

-          Nem tudom. Mondjuk azt a krémszínű, csillogósat. A fekete túl elegáns, a piros túl kihívó, a többit meg felejtsd el

-          Oké, köszi, én is arra gondoltam. Legalább fel tudom majd venni valamihez az új magassarkúmat is.

-          Na ugye. Mondtam én, hogy jól fog az még jönni- kacsintott Claire, majd kiment a szobámból.

Én meg közben felvettem a ruhát, majd a hajamon és a sminkemen kezdtem gondolkodni. Haj terén végül arra jutottam, hogy egyszerűen kivasalom és kiengedve hagyom, végülis csak egy suli-buliról lesz szó. A sminknél az az egyszerű variációnál maradtam; BB krém, spirál+tus, és egy kis szájfény.

Háromnegyed öt körül aztán végül elindultunk. Ahogy közeledtünk a sulihoz, egyre több diákot láttunk befelé özönleni. Először kicsit féltem, hogy alul-, vagy éppen túlöltöztem, de nem, szerencsére a többi lány is hasonló szerelésben volt. Beléptünk az aulába, ahol a tesitanárnő ( Abygail Dess) fogadott minket, majd a tornaterembe irányított.

-          Máris megyünk, csak még bemennénk a büfébe- mondta Claire.

-          Lányok, az iskolai rendezvényeken mindig van külön büfé, ahol lehet venni enni-,és  innivalót. Az itteni ilyenkor már nincs is nyitva-felelte a tanárnő.

-          Oh, oké, köszönjük- mondtam, majd megfordultunk, és elindultunk a tesiterembe.

Beléptem az ajtón, majd körülnézve elcsodálkoztam. Nem olyan volt a terem, mint amilyennek megszoktam, sőt még a táncparketten szórakozó fél suli látványa is szokatlan volt. Minden a helyén volt, inkább plusz dolgok kerültek elő. Ilyenek voltak például az asztalok, amikre ki voltak pakolva üdítők, szendvicsek, chipsek, és édességek. Meg a sok szék is, amik az ideiglenes színpad mellett sorakoztak. Amúgy a színpadon a „DJ” volt. Nem keverőpulttal, hanem egy laptoppal ült egy asztalnál, és lehetett tőle zenét kérni. A mostani számot, amit nem ismertem, egy lány kérésére David Guetta Play hard című száma váltotta, mire többen is a táncparkettre özönlöttek.

-          Gyere, táncoljunk!- húztam Claire-t magam után középre.

-          Erre a zenére hogy kell táncolni?

-          Jajj, ne legyél már ilyen morci! Most jobb lenne, ha végig a sarokban állnánk vigyáz állásban? Csak mozogjunk egy kicsit!- kiabáltam túl a zenét.

-          Nem bánom- mosolyodott el Claire, majd követett, hogy aztán kifulladásig táncoljunk az egymást váltó dalokra.

-          Mindjárt jövök, csak veszek valamit inni- mondta Claire. –Te kérsz valamit?

-          Egy narancsot, vagy egy Fantát, köszi. Én addig odaegyek a szekrényugró dobogókhoz- feleltem, majd odaérve rákönyököltem és kifújtam a levegőt, majd egyszer csak arra eszméltem fel, hogy valaki hozzám beszél.

-          Egy ilyen szép lány, mint te, mit keres itt egyedül?- kérdezte tőlem az a bizonyos valaki.

Megfordultam, és egy világosbarna hajú, kék szemű fiút láttam magam előtt.

-          Nem is láttad az arcomat, hogy meg tudd állapítani, szép vagyok-e - mosolyodtam el.

-          Attól még nagyon szép a… hajad. Na jó, Clay vagyok- mutatkozott be.

-          Alison- mosolyogtam rá. –Amúgy nem vagyok egyedül, a nővérem mindjárt jön, csak elment venni valami innivalót.

-          A nővéredet véletlenül nem Calire-nek hívják?- kérdezte.

-          De igen. Honnan tudtad?

-          Az osztálytársam- vonta meg a vállát.

-          Claaaay!- hallottam a lépcső felől egy nyávogós hangot, mire mindketten odafordultunk. Betty tipegett felénk a magassarkújában, miközben gyilkos pillantásokkal ajándékozott meg engem. –Clay! Segíts!

-          Oh, ő itt Betty, a barátnőm. Betty, ő Alison. Claire húga- mutatott be minket egymásnak a fiú, miközben megfogta a barátnője kezét, hogy az le tudjon jönni a lépcsőn(?).

-          Menjünk táncolni!- nyavalygott Clay-nek.

-          Akkor majd máskor- nézett rám, mire idétlenül integettem, hogy nyugodtan menjen csak.

-          Öregem… Akkora sor volt a büfénél- jött vissza néhány másodperc múlva Claire. –Hoztam neked Fantát. Veled mizu?

-          Köszi - vettem át, majd letekertem a kupakját és ittam a palackból. –Találkoztam két osztálytársaddal. Clay-jel, és Betty-vel. Az előbbi kedves volt velem, míg az utóbbi a tekintetével is ölni tudott volna.

-          Jujj. Mit csináltál?

-          Semmit. Szerintem az zavarta, hogy Clay kedves volt velem. Illetve az elején próbált flörtölni is, amit mondjuk nem értem, hogy miért, ha barátnője van… Na, mindegy, engem nem különösebben érdekel. Mármint úgy. Amúgy kedves srác- hadartam el egy szuszra.

Miután ezt kitárgyaltuk, még sokat táncoltunk, meg nevettünk Claire-rel. Kiderült, hogy a suliban van ilyen „bálkirálynő” meg hasonló választás, aminek mondjuk most a „Táncparkett ördöge” nevet adták. Egy tizedikes fiú, és egy kilencedikes lány nyerte (Nem kellett egy párnak lenniük, külön-külön választották ki őket). Este fáradtan értünk haza, majd gyorsan megfürödtem, majd bebújtam az ágyamba, és elaludtam.