Szeptember 2. Péntek (4. rész)

Sziasztok! Itt az új rész. :) Kérlek pipáljatok, írjatok komit! :)
Szeptember 2. Péntek (4. rész)

A képen Claire látható

Egy újabb rémes nap a suliban. Az órarend szerint ma irodalom az első óránk, gondolkodtam, miközben a terem felé vettem az irányt.

-          Helló- köszöntem úgy általánosságban mindenkinek, hogy legalább bunkónak ne tartsanak. Mindenki rám nézett, ám senki sem köszönt vissza. Nataly épp egy padon ült és a barátnőivel beszélgetett, az érkezésemre viszont közelebb hajolt hozzájuk és elkezdtek sutyorogni. Gyanítom, hogy engem beszéltek ki. Szuper.

-          Megértem, hogy most ért véget a nyári szünet, hogy mindnyájan szívesebben lennétek most a parton, mint itt, de a tanítás elkezdődött- kezdte az angoltanár, aki egyben az ofőnk is. –Muszáj lesz elkezdeni az anyagot, ha a végére szeretnénk jutni. Szóval a reneszánsz irodalom…- kezdte az óra anyagát, amit sokan sóhajtással díjaztak.

Ma 5 óránk volt, amik szörnyen lassan teltek el. Minden órán be kellett mutatkoznom a tanárnak, majd ő is nekem, ezt követően pedig mindenki elkezdte a tananyagot. Igazából nem történt semmi érdekes. A szünetekben a suli előtti padok egyikén ültem, és néztem a többieket. Mindenki vagy kettesével, vagy csoportosan bandázott. Hangosan nevetgéltek és sztorizgattak. Claire valamilyen oknál fogva nem jött ki, így még magányosabb voltam.

Aztán jött az ebédszünet. Csak reménykedtem benne, hogy itt finom a kaja, nem úgy, mint a másik sulimban. Ott mindig a büfében vásároltam inkább. De szerencsére pozitívan csalódtam. Fogtam egy tálcát, majd beálltam a sor végére. A konyhásnéni mindenkit boldogan szolgált ki, úgy látszik, szereti a munkáját. Az ebéd egyébként zöldségleves és borsófőzelék volt+én még vettem hozzá egy pohár teát és egy csokit. Aztán körülnéztem az ebédlőben. Az ablaknál volt egy nagy asztal, ott ültek az én osztálytársaim, épp Nataly mondott valamit, erősen gesztikulálva hozzá, mire a többiek hangosan felnevettek. Tudtam, hogy ha sikerülne összebarátkoznom Naty-val, az belépőt nyújtana a VIP részlegbe, de ez szinte lehetetlen, hiszen ő utál. Középen átlagos diákok átlagos hangszínen átlagos témákról beszélgettek. Tőlük jobbra volt még pár kisebb asztal a mosdók és kukák mellett. Mivel csak ott volt hely, kénytelen voltam odamenni.

-          Sziasztok! Leülhetek?- kérdeztem barátságosan egy társaságtól.

Rám néztek, majd bólintottak. Egy fogszabályzós, szemüveges, szeplős, vörös hajú lány épp a citromsárga lakkot kapargatta a körméről, mellette egy duci, szőke, göndör hajú fiú ült, aki a matekfüzete fölé hajolt és a számológépét babrálta. Velük szembe –azaz mellettem- pedig egy emo lány ült. Hosszú, fekete hajába sötétlila melírok voltak festve. A kardigánját koponyák díszítették, fekete csőgatyájához pedig egy bakancsot vett fel.

Az ebéd szótlanul telt, de a tesómat csak akkor vettem észre, mikor én már befejeztem az evést. Viszont megvártam, mert nem akartam egyedül hazamenni (kiderült, hogy ugyanannyi óránk volt, de ez sajnos nem lesz mindig így). Mire odaért a kajájával az asztalhoz, addigra a két lány már elment, csak a matekos srác maradt ott, viszont ő is csak Claire érkezésére kapta fel a fejét.

-          Á, végre valami ételhez jutok- ült le mellém, közben le sem vette a szemét a leveséről. –De ugye nem zavarok?- kérdezte a fiútól.

-          Öö…nem, dehogyis. –motyogta az szinte alig hallhatóan.

-          Akkor jó- mosolygott Claire, majd nekiesett az ebédnek. –Mit tanulsz?- kérdezte váratlanul a sráctól. –Házit írsz?

-          Nem, azt már megcsináltam- válaszolta megszeppenten- Versenyre készülök.

-          Na ne –képedt el Claire. –De hiszen ma volt az első normális tanítási nap. Ilyenkor még nem szoktak versenyeket rendezni. Vagy itt igen?

-          Öö… nem. De… Ms. Johnson úgyis benevez. Így gondoltam, előre tanulok rá.

-          Aha, értem- a nővérem (velem együtt) látszólag elcsodálkozott. –Szóval okos vagy. Azt hiszem, majd hozzád fogok járni korrepetálásra- nevetett. –De persze csak, ha nem baj.

-          Dehogy baj. Csak nyugodtan, örülök neki, ha másokat taníthatok.

-          Az remek. –mosolygott- De nekünk lassan indulnunk kell. Ja, egyébként a nevem Claire, téged hogy hívnak?

-          Cody vagyok- motyogta.

Nem sokkal később már az úton baktattunk hazafelé.

-          Szerintem tetszel neki- kezdtem mindenféle bevezetés nélkül.

-          Mi van? Mármint kinek?- kérdezett vissza a nővérem.

-          Kinek, kinek? Na vajon? Hát Cody-nak!

-          Ja. Nem hiszem. Honnan veszed?- jött zavarba Claire.

-          Nem láttad, hogy hogy nézett rád? És ahogyan dadogott…biztosan zavarba jött.

-          Kérlek, ne találj ki mindenféle hülyeséget- nézett rám.

-          Mindegy. Végre péntek van, már alig vártam, hogy vége legyen ennek a hétnek, hiába csak 2 napot kellett suliba menni. Mit csinálunk hétvégén?

-          Holnap átjön Lily, és ha anya megengedi, akkor itt is alszik-mosolygott.

-          Na, ilyen jóba lettetek?- kérdeztem

-          Hát… kedves lány, főleg a többiekhez képest.

-          Ja, jó. Akkor majd feltalálom magam egyedül.

Miközben azon gondolkodtam, hogy mit fogok csinálni holnap, észre sem vettem, hogy hazaértünk. Mivel nem volt délutánra programom, leültem és megcsináltam a házit. Sosem gondoltam volna, hogy lesz olyan nap, amikor péntek van, és a suliból hazajövet egyből a tanulás lesz az első. De hát léteznek még csodák. Miután végeztem, és még be is pakoltam hétfőre, elővettem a laptopomat és estig neteztem. Természetesen nem maradt el a Facebook beszélgetés se Lolával, se a többiekkel. 

Szeptember 1. Csütörtök (3. Rész)

Szeptember 1. Csütörtök (3. Rész)

Első nap az új suliban… Ha most egy filmben lennék, valószínűleg így nézne ki a napom: Épp, hogy belépnék az osztályba, máris lenne sok menő barátnőm, kicsivel később észrevenném a „Nagy Ő”-t, aki hazakísérne, majd megcsókolna. Nos, igen, valami ilyesmi lenne. De ez sajnos a kőkemény valóság, nem pedig egy romantikus vígjáték.

Ugyan nincs messze a suli, 9-re kell menni, de én már fél 8-kor fent voltam. Nem tudtam eldönteni, hogy mit vegyek fel, de végül egy fekete trikóban, egy fekete sálban és egy

farmerben állapodtam meg fehér Converse-el. A hajamat kiengedve hagytam. Feltettem egy leheletnyi sminket (alapozó, szemceruza, spirál, és egy kis szájfény), majd lementem konyhába, ahol anya és Claire fogadott. Míg anya egy köntösben, kávéval a kezében lapozgatott egy újságot, addig Claire élettel telin köszöntött.

-          Jó reggelt!- köszöntem mindkettőjüknek - Mi a reggeli?- kérdeztem.

-          Azokból, amiket ti hoztatok, nem tudtam semmit sem készíteni, nézz körül, a hűtőben van felvágott, a polcon pedig lekvár, méz, nutella.

Miután megreggeliztünk, a maradék időben beszélgettünk, aztán anya nyomott egy puszit mindkettőnk arcára, és Claire-el elindultunk a suliba. Már messziről láttuk azt a rengeteg diákot, akik szintén oda igyekeztek. Sokan kis csoportokba verődve beszélgettek, de voltak olyanok is, akik egyedül ácsorogtak, és megszeppenve nézték a felsőbb évfolyamra járókat. Ők valószínűleg kilencedikesek lehettek. A portán belépőkártyát kellett csináltatni, ami elég sok időt elvett, így utána rohantam az osztálytermem felé (alig találtam meg). 5 perccel becsöngetés előtt léptem be a terembe. Először nem vettek észre. Mindenki elvolt, a legtöbben mobiloztak, vagy a társukkal beszélgettek, de voltak olyanok is, akik olvastak.

-          Sziasztok - köszöntem alig hallhatóan, mire mindenki csöndben maradt és felém néztek. Ekkor odajött hozzám egy szőke hajú lány, és összeszorított szemmel méregetni kezdett, majd megszólalt:

-          Te ki vagy?- kérdezte nem túl udvariasan.

-          Szia, a nevem Alison- nyújtottam a kezem barátságosan, ám ő észre se vette (vagy legalábbis úgy tett).

-          Mi nem tűrjük a gazdag, beképzelteket, minek jöttél ide?- csapott bele a mondandója közepébe, nem mellesleg az egész osztály minket figyelt.

-          Micsoda? Én nem vagyok beképzelt, ezt mégis honnan szedted?- én ezt nem értem. Én egyáltalán nem vagyok beképzelt, meg különben is, csak most érkeztem, nem is ismer!

-          Hogy honnan veszem? Lerí rólad… Meg az ofő is mesélte már, hogy jön egy új lány, a beszédéből is ez vonható le.

-          De te ki vagy?

-          Naty- válaszolta, majd visszament a helyére. –De neked csak Natalie.

Ezt nem hiszem el, most komolyan az egész osztály utál? És miért is? Ja igen, az ofő egy plázacicának állított be… Meg látszik is rajtam… hát ez marha jól esik, de tényleg… A kínos szituációból a tanár mentett ki.

-          Á, szia, biztosan te vagy Alison. Tudod, nagyon örülök neked, de az óra elkezdődött, volnál szíves leülni?

-          Elnézést- mondtam, majd kerestem egy üres helyet. A leghátsó padban volt egy teljesen üres pad, oda telepedtem le.

Az ofő (Martin Brown) egész órán beszélt. Tulajdonképpen azt sem tudom mit. Nem nagyon figyeltem rá, folyton azon járt az eszem, hogy vajon miért utál mindenki. Hiszen én tényleg nem ártottam nekik. Ekkor megszólalt a csengő. Csak, hogy ne kelljen az osztálytársaimmal egy légtérben lennem, lementem a szekrényemhez és úgy tettem, mint ha keresnék valamit. Holott most kaptam meg a kulcsomat hozzá. Ám

meglepetésemre, amikor kinyitottam, nem volt teljesen üres. Volt benne egy papírlap. Gyorsan kivettem és megnéztem. Ez volt olvasható benne:

„Sulibuli! Ne hagyd ki!

Szeretettel várunk minden diákot az idei tanév legelső sulidiszkóján, az iskolakezdés örömére. Szereted a jó zenét? Szeretsz táncolni? Vagy csak jól szeretnéd érezni magad? Nos, ha „Igen” a válasz, akkor ne habozz, és gyere el!

Helyszín: Az iskola tornaterme

Időpont: szeptember 6. kedd   17-21 óráig”

Iskolakezdés örömére? Már akinek… Nagyon nem tudtam mit szólni hozzá. Lehet, hogy elmegyek, de nem vagyok benne biztos. Kíváncsi vagyok, hogy Claire-el mi lehet. De ezen már nem volt időm gondolkodni, ugyanis megint megszólalt a csengő, de ezúttal a becsöngő. Gyorsan rohantam vissza a terembe. Megint osztályfőnöki óra következett, majd még egy, és még egy.  Aztán vége lett a mai tanításnak. Kimentem az épület elé és megvártam a nővéremet.

-          Helló – köszöntem nem túl vidáman. – Milyen napod volt?

-          Hát… nem valami felemelő. Az osztályban szinte mindenki utál… bár van egy lány, Lily, aki a többiekhez képest elég rendes volt velem. És veled mizujs?

-          Kb. ugyanaz, mint veled…- mondtam szomorúan. – De neked még mindig jobb egy fokkal, velem senki sem áll szóba. Illetve, várj mégis!- kezdtem irónikusan – Naty, úgy látszik, az osztályban a legmenőbb. Megalázott mindenki előtt, majd közölte, hogy az ofő egy beképzelt, gazdag plázacicának állított be. És ez elvileg látszik is rajtam…

-          Na ne már! Velem szintúgy. De ezt honnan veszik? Anya vajon mit beszélt az igazgatóval?

-          Fogalmam sincs, de szerintem ezt ne meséljük el neki, még totál kiakadna és rendezkedni akarna- feleltem. –Ha megkérdezi, hogy milyen napunk volt, egyszerűen feleljük azt rá, hogy átlagos. Oké?

-          Oké- egyezett bele Claire.

-          Olvastad a szórólapot?- érdeklődtem

-          Milyen szórólapot?

-          Tessék - kotorásztam a táskámban, majd odanyújtottam a nővéremnek a buli meghívót.

-          Egész jól hangzik- felelte, miután elolvasta. –Ugye elmegyünk?- kérdezte

-          Én még nem is tudom- haboztam.

-          Gyere már! Ki tudja, ha nem megyünk, talán kiközösítenek.

-          Ennél jobban?- kérdeztem egy csöppnyi fintorral az arcomon.

Claire nem válaszolt. Részben azért, mert nem tudott mit mondani, részben pedig azért, mert hazaértünk. Otthon persze jött is kérdés: „ És milyen volt az első napotok, lányok?” Amire a megbeszélt „átlagos” volt a válasz. Hogy anya ne kérdezősködjön tovább, mindketten felmentünk a szobánkba. Én végre kipakoltam a cuccaimat, majd elővettem a laptopomat és facebook-on beszélgettem Lolával. Állítólag neki szuper napja volt, irigylem érte…

Augusztus 31. Szerda (2. Rész)

Sziasztok! Itt is lenne a 2. rész. :) De ha már komizni nem szeretnétek, legalább pipáljatok légyszi, hogy tudjam, milyen a sztori. :)

Augusztus 31. Szerda (2. rész)

-          Hahóóó! Kelj fel Ali!- Püfölt Claire egy párnával reggel fél 8-kor. Csodás ébredés volt, mondhatom.

-          Mi az? Történt valami?- kérdeztem alig hallhatóan.

-          Nem, még nem, de majd fog. Nélküled megyünk körülnézni a városban, ha nem kelsz fel most rögtön.

-          Jól van, ébren vagyok- mondtam, de attól függetlenül ugyanúgy feküdtem tovább.

-          Kelj fel!- vágta hozzám Claire megint a párnát, majd ugyanezt még egyszer eljátszottuk.

-          Ébren vagyok, mondom- de még mindig feküdtem. Erre a nővéremnek se kellett több, a párna nem használt, hát gondolta rám ugrik. -  Ááá, te normális vagy?- egyből kiugrottam az ágyból.

-          Te akartad. De most öltözz fel gyorsan- azzal elindult az ajtó felé. –De siess! - szólt még rám utoljára, mielőtt lenyomta volna a kilincset.

Odabotorkáltam a dobozokhoz (Tényleg ki kéne már őket pakolni) és kirángattam egy farmer sortot és egy pólót. Meg gondoltam, reggel még hideg van, ezért egy szürke pulcsit is magamra húztam. Gyorsan kivasaltam a hajam (mázli, hogy csak kicsit szokott begöndörödni így 3 percnél nem szokott tovább tartani) és még vetettem egy utolsó pillantást magamra a tükörben. Egész jó. Nekem megfelel. Majd lerohantam a konyhába, ahol anya egy sajtos-szalámis zsömlével fogadott. Evés közben Claire folyton noszogatott:

-          Siess már! Nem érünk rá egész nap.

-          Bocs, hogy nem tudtam megenni fél perc alatt… De mi ez a nagy sietség Claire? Randid van?

-          Nem, nincs randim, csak nem szeretném az egész napomat itthon tölteni és nézni, ahogyan nyammogsz egy szendvics fölött. Más terveim is vannak, például körülnézni abban a városban, amelyikben az elkövetkezendő években élni fogunk.

-          Jó, nyugi, azért nem kell leharapni a fejemet- védekeztem.

8 perc múlva már készen álltunk az indulásra, mindenki fel volt öltözve, anya zárta be az ajtót. Miután kikanyarodtunk az alig pár házzal beépített mellékutcánkból, tisztán érezhetővé vált, hogy Kaliforniában reggel sem alszanak az emberek. Az utakat ellepték az autók és biciklisek, a járdán pedig gyalogosok, babakocsisok és görkorisok mozogtak. Elhaladtunk egy üzlet előtt, ahol egy anyuka épp a kislányával veszekedett, hogy hiába sír, akkor sem kap még egy csokit, hiszen az előzőt sem ette még meg. Majd nem sokkal később egy szerelmespárt láttunk egy kisparkban, nyalták-falták egymást. Blhh.

-          Nézzétek, megérkeztünk- mutatott anya az óceán felé. –Hát nem gyönyörű?

-          De, az- mondtam.

A reggeli időpont ellenére így is volt pár elvetemült, aki belemerészkedett a hideg vízbe. Bár a legtöbbjük szörfös volt. Mi is közelebb mentünk. Claire és én levettük a strandpapucsunkat és lábbal belemerészkedtünk.

-          Au, ez hideg!- kiáltottam fel.

-          Ez egy óceán, mit vártál?- röhögött ki a nővérem.

-          Mondd, Claire, neked nincs jobb dolgod, mint az, hogy engem piszkálj? Egyébként délután lejöhetnénk ide, megmártózhatnánk.

-          Nem lehet-húzta el a száját.

-          Miért?- vontam föl a szemöldökömet.

-          Tudod… Női dolgok…

-          Ja, értem- esett le. –Szóval ezért vagy most velem ilyen undok! Akkor elnézem neked- kacsintottam rá.

Még körülnéztünk egy kicsit a parton, de nem volt semmi nagyon érdekes. A bárokban és éttermekben még csak most készülődtek a déli csúcsforgalomhoz, most pakolták ki a napernyőket és a kinti asztalokat, illetve székeket. Így hát gondoltuk, megnézzük a sulit. (Tényleg! Már holnap lesz az első nap!) Kívülről egész jó… mármint sulihoz képest. A falak ízlésesen vörösre vannak meszelve, illetve van egy fedett rész, ott fehér oszlopok vannak. Az iskola előtt van egy hatalmas tér, tele padokkal, fákkal és középen egy gyönyörű szökőkúttal.

-          Na lányok, hogy tetszik?- kérdezte anya.

-          Véleményem szerint lehetne jobb is, de mondjuk a park javítja az összképet- értékelte a sulit szakértő módjára Claire.

-          Nekem bejön- feleltem.

Az iskola után még jobban körülnéztünk a városnegyedben. De mivel a kocsink még nem érkezett meg (elvileg kiszállítják egy rakat pénzért… mindegy, én nem igazán értek hozzá), így nem mentünk olyan messzire, de épp eleget láttam ahhoz, hogy eldöntsem: Nem is rossz itt lenni! Sőt! Csak Lola és a többiek ne hiányoznának ennyire… Délután egy óra felé értünk haza totál kifáradva. Fogalmam sincs, hogy anyáék mit csináltak a nap hátralévő részében, de én bevetettem magam az ágyamba és aludtam. (Még szerencse, hogy én bármikor el tudok aludni, így este nem leszek fönt sokáig) Már csak a közös vacsin találkoztunk.

-          Izgultok a holnap miatt?- kérdezte anya két falat saláta között.

-          Én nagyon- vallottam be.

-          Eléggé- húzta el a száját Claire.

-          Nyugalom szívecskéim, minden rendben fog menni. Hiszen odahaza rengeteg barátotok volt. Biztosan itt is találtok majd lányokat, akikkel jóban lesztek.

-          Legyen igazad- feleltem.

-          Úgy lesz! De most sipirc aludni, nem szeretném, ha holnap kómás fejjel kelnétek!

Még a lépcső tetején váltottunk pár szót Claire-el. Ő is fél a holnaptól. Elvégre új iskola, új emberek, új tanárok…

Augusztus 30. Kedd (1. rész)

Sziasztok! Itt is lenne az első rész. Komizzatok, pipáljatok, és ha tetszett iratkozzatok fel! :) Építőjellegű kritikákat is szívesen veszek. :)

Helló, Alison vagyok, 16 éves, a családommal most költöztünk Kaliforniába. Nem nagyon szerettem volna idejönni, nem akartam otthagyni mindent… az LB-met Lolát, a szomszédkislányt, Anne-t, és persze Christ, bár ő észre sem vett engem, nekem mégis hiányzik. Na de mindegy is. Inkább folytassuk a bemutatkozást. Hosszú, derékig érő tejfölszőke hajam van és kék szemem. Sokan irigylik is tőlem ezeket. Van egy nővérem, Claire. Első látásra (és másodszorra, meg harmadszorra…) mindenki azt hiszi, hogy ikrek vagyunk, de ez nem így van. Claire 1 évvel idősebb nálam, ő most kezdi majd a 11-et, én pedig a 10-et. Anyával költöztünk ide, apa már rég nem velünk él. Ennyi lenne, amit tudni kell rólunk.

A taxi ebben a pillanatban kanyarodott be az új házunk elé. Egyszerű, fehér, van egy kis terasza. Nekem annyira nem jön be, anya viszont ragaszkodott hozzá, hogy ezt vegyük meg. Van elég pénzünk (nem dicsekvésből), vehettünk volna egy picikét szebbet is, de anya nem akarja nagydobra verni az ügyet.

-         Na lányok, szálljatok ki és nézzétek meg, én addig kifizetem a fuvart. A költöztetők is nemsokára itt lesznek.

-          Ó, király- húzta el a száját Claire, amint „élőben” is megnézte a házat.

-          Próbálj meg mosolyogni legalább anya kedvéért, gondolj arra, hogy itt vagyunk a napsütötte Kaliforniában, holott más erről még csak álmodni sem mer. Én sem szívesen jöttem el otthonról, de ha már muszáj volt…

-          Jó, rendben, igazad lehet – ezzel a nővérem egy mosolyt erőltetett az arcára és kinyitotta a kaput (anya odaadta neki a kulcsot) és azzal a lendülettel beszáguldott, közbe ezt kiáltotta: - Én választok először szobát!

Kicsivel később én éppen a szobámban pakolásztam (a dobozokat hurcoltam a szoba mindig más részére), mikor Claire nyitott be.

-           Nem is olyan rossz ez a lakás, egész otthonos- mondta. –főleg így, hogy enyém a legjobb szoba- hencegett.

-            Ja, kábé egy doboznyi hellyel nagyobb az enyémnél…

Ekkor dudaszót hallottunk az utca felől, így mindketten odarohantunk az ablakhoz. A költöztetők voltak azok. Kimentünk a nappaliba, és miután anya üdvözölte őket, mi is illedelmesen, jó kislányhoz híven bemutatkoztunk nekik. Mikor kezet ráztam az egyikkel (név szerint Abel-lel), ő rám kacsintott. A mellettünk álló nővérem ezt észre is vette, ezért halkan kuncogni kezdett, amire én csak még jobban zavarba jöttem.

-           Gyere kislány, segítek becuccolni a szobádba.

-           Akkor maguk menjenek a lányokhoz, maguk pedig jöjjenek velem!- rendezkedett anya, aki az egészből semmit nem vett észre szerencsére.

Elindultunk fel a szobámba (Claire is jött) majd ott egy egész érdekes szituáció következett. A munkás megfogta a derekamat és elkezdett maga felé húzni. Én teljesen leblokkoltam, annyira megijedtem.

-           Hé! Maga, mit csinál a kishúgommal? Azonnal engedje el!- kelt ki magából a nővérem, mire Abel felpattant és megfordult.

-           Én csak…

-           Maga csak? Mit csak? Ha jól láttam –márpedig tökéletes a látásom- pont most akarta lesmárolni Alison-t. Ez mégis mit jelentsen? Ő csak egy 16 éves lány! Magának nem vele kéne foglalkoznia!- Claire szinte már kiabált a megszeppent emberrel. –most pedig húzzon innen kifelé és segítsen a többieknek!- parancsolt rá miközben az ajtóra mutatott. Abel pedig furcsamód engedelmeskedett neki.

-           Huh, köszi, hogy megvédtél. Ha te nem vagy, fogalmam sincs mit csináltam volna- kezdtem hálálkodni a nővéremnek.

-           Ugyan, semmiség. A húgom vagy, még szép, hogy megvédelek!- ezzel magához ölelt. – De most komolyan, mit képzel ez magáról? Én még ekkora bunkó, perverz állatot nem is láttam!- dühöngött. - Gyere, húzzunk el innen, mondjuk azt anyának, hogy elmegyünk bevásárolni, úgy sincs még semmi kaja.

Levándoroltunk a lépcsőn és megkerestük anyát, aki épp egy költöztetőt irányított. Nem tudta eldönteni, hogy a szobája melyik sarkában legyen az ágya, azért ide-oda tologatták az „alattvalói”.

-           Anya, kéne egy kis lóvé, Ali-vel elmegyünk, veszünk valami ehetőt.  A bőröndökben lévő szenyák már teljesen összenyomódtak.

-           Lányok, hiszen még csak most érkeztünk. Azt sem tudjátok, hogy merre van a bolt!

-           Nem vagyunk már olyan kicsik, megtaláljuk.

-           Jólvan, jólvan elmehettek. Vegyetek ki pénzt a tárcámból, csak most hagyjatok, még be kell rendeznünk a házat.

Claire-el gyorsan összekaptuk magunkat és elindultunk.

-           Mit veszünk?- kérdeztem, mikor már az utcán sétáltunk.

-          Csakis a legszükségesebbeket. Mint például Nutellát, chips-et, fagyit, sütit, csokit…- és még sorolta volna tovább.

-          Ezek mind jól hangzanak, de anya ki fog nyírni, ha csak ezekkel állítunk be- nevettem el magam.

-          Akkor majd veszünk…- gondolkodott, hogy mit is mondjon- kenyeret is-vágta rá. –Meg minden rávalót.

-          Ok, így már talán kevésbé lesz mérges.

Hamar találtunk is egy bevásárlóközpontot és vettünk egy csomó kaját. Hazafelé még beugrottunk egy Starbucks-ba. Claire egy Hazelnut forró csokoládét rendelt, én pedig egy Karamel Frappucino-t.

-           Annyira imádom a forrócsokit, csak tudod mi a gáz?- kérdezte a nővérem, de válasz nélkül folytatta. – Az, hogy hizlaló! Megiszok egy bögrével, és a mérleg máris fél kilóval többet mutat… - panaszkodott.

-           Ó igen, mert te aztán olyan kövér vagy…- cukkoltam- Tökéletes alakod van, úgy nézel ki, mint Kate Beckinsale.

-           Na mindegy, hagyjuk ezt a témát. Inkább beszéljünk Abel-ről. Most komolyan, hogy lehet valaki ekkor tahó?

-           Jaj, Claire! Otthon biztosan nem kapja meg az asszonytól, amire vágyik- nevettem. – Egyébként meg szerencsére nem történt semmi, hála neked. Nem muszáj ezen így felhúzni magad, egyszerűen csak nevessük ki. Ha majd egy év múlva, vagy 10 év múlva –ha nem felejtjük el- visszagondolunk rá, sokkal jobb érzés lesz úgy emlékezni, hogy ez csupán csak egy nevetséges történet, semmi több- alig hiszem el, hogy ezek a szavak az én számat hagyták el.

-           Hát, ha tényleg így gondolod, leszállok a témáról.

-           Igen, tényleg így gondolom- biztosítottam róla Claire-t.

-           Új téma: Eddig mi a véleményed Kaliforniáról?

-           Nos, ahhoz képest, hogy nem akartam idejönni, egész jó. Nagyon szépek az útszéli pálmafák. És a kiszolgálók is kedvesek. Holnap mindenképpen le kell majd mennünk a partra! Neked, hogy tetszik?

-           Osztom a véleményed.

Még sokáig elbeszélgettünk a testvéremmel mindenféléről. A filmekben általában a tesók ki nem állhatják egymást, ám ez a mi esetünkben korántsem így van. Mi imádjuk egymást, Claire egyben a legeslegjobb barátnőm is. Direkt maradtunk ilyen sokáig, ugyanis nem akartunk találkozni Abel-el. És nem is találkoztunk.

-           Hű de szép lett a lakás- mondtam anyának miközben pakoltam ki a kaját a pultra.

-           Ugye? Reméltem, hogy nektek is tetszeni fog. Az mi? Dobozos süti? Minek vettetek olyat, én is tudnék csinálni. –Hupsz, anya észrevette a Linzert.

-           Bocsika, de nem tudtunk ellenállni neki- felelte az asztalnál ülő nővérem. Anya óvatosan megrázta a fejét.

-           Összeütök valami kaját, ti addig nyugodtan menjetek fel a szobátokba.

Miután becsuktam magam mögött az ajtót, eszembe jutott, hogy még fel sem hívtam Lolát, így gyorsan tárcsázta a számát a mobilomon. 2 csörgés után már fel is vette.

-           Alison, szia!- köszönt

-           Szia Lola, annyira hiányzol. Pedig még nem telt el 24 óra sem, hogy elindultunk.

-           Ajj, te is nekem. Mit fogok én nélküled csinálni? De inkább mesélj, milyen eddig?

-           Kalifornia csodás hely, azt el kell ismerni, viszont délelőtt történt valami…

A vonal túlsó végén Lola elhallgatott, nyilván arra várt, hogy mondjak valamit. Én elmeséltem neki az egészet, majd ő is beszélt. Utána viszont letettük a telefont, mert mennem kellett kajálni. Este mindenki elment fürdeni (saját fürdőszobám van, tök jó), majd a lefekvéshez készülődtünk. Akkor jutott eszembe, hogy a ruháimat még ki sem pakoltam (sőt, tulajdonképpen még semmi személyes holmit sem), így az olvasólámpám nyújtotta félhomályban elkezdtem a dobozok között keresgélni. Mivel nem találtam a pizsiket, ezért csak felkaptam egy fehér pólót meg egy szürke halászgatyát. Lefekvés előtt még átgondoltam a mai nap történteit, majd álomba merültem.

Ui.: A Karamel Frappucino-nál nem tudom miért fehér a háttérszín, valószínűleg azért, mert bemásoltam. De nem tudom megváltoztatni, úgyhogy ezt nézzétek el nekem pls. :)