Szeptember 1. Csütörtök (3. Rész)

Szeptember 1. Csütörtök (3. Rész)

Első nap az új suliban… Ha most egy filmben lennék, valószínűleg így nézne ki a napom: Épp, hogy belépnék az osztályba, máris lenne sok menő barátnőm, kicsivel később észrevenném a „Nagy Ő”-t, aki hazakísérne, majd megcsókolna. Nos, igen, valami ilyesmi lenne. De ez sajnos a kőkemény valóság, nem pedig egy romantikus vígjáték.

Ugyan nincs messze a suli, 9-re kell menni, de én már fél 8-kor fent voltam. Nem tudtam eldönteni, hogy mit vegyek fel, de végül egy fekete trikóban, egy fekete sálban és egy

farmerben állapodtam meg fehér Converse-el. A hajamat kiengedve hagytam. Feltettem egy leheletnyi sminket (alapozó, szemceruza, spirál, és egy kis szájfény), majd lementem konyhába, ahol anya és Claire fogadott. Míg anya egy köntösben, kávéval a kezében lapozgatott egy újságot, addig Claire élettel telin köszöntött.

-          Jó reggelt!- köszöntem mindkettőjüknek - Mi a reggeli?- kérdeztem.

-          Azokból, amiket ti hoztatok, nem tudtam semmit sem készíteni, nézz körül, a hűtőben van felvágott, a polcon pedig lekvár, méz, nutella.

Miután megreggeliztünk, a maradék időben beszélgettünk, aztán anya nyomott egy puszit mindkettőnk arcára, és Claire-el elindultunk a suliba. Már messziről láttuk azt a rengeteg diákot, akik szintén oda igyekeztek. Sokan kis csoportokba verődve beszélgettek, de voltak olyanok is, akik egyedül ácsorogtak, és megszeppenve nézték a felsőbb évfolyamra járókat. Ők valószínűleg kilencedikesek lehettek. A portán belépőkártyát kellett csináltatni, ami elég sok időt elvett, így utána rohantam az osztálytermem felé (alig találtam meg). 5 perccel becsöngetés előtt léptem be a terembe. Először nem vettek észre. Mindenki elvolt, a legtöbben mobiloztak, vagy a társukkal beszélgettek, de voltak olyanok is, akik olvastak.

-          Sziasztok - köszöntem alig hallhatóan, mire mindenki csöndben maradt és felém néztek. Ekkor odajött hozzám egy szőke hajú lány, és összeszorított szemmel méregetni kezdett, majd megszólalt:

-          Te ki vagy?- kérdezte nem túl udvariasan.

-          Szia, a nevem Alison- nyújtottam a kezem barátságosan, ám ő észre se vette (vagy legalábbis úgy tett).

-          Mi nem tűrjük a gazdag, beképzelteket, minek jöttél ide?- csapott bele a mondandója közepébe, nem mellesleg az egész osztály minket figyelt.

-          Micsoda? Én nem vagyok beképzelt, ezt mégis honnan szedted?- én ezt nem értem. Én egyáltalán nem vagyok beképzelt, meg különben is, csak most érkeztem, nem is ismer!

-          Hogy honnan veszem? Lerí rólad… Meg az ofő is mesélte már, hogy jön egy új lány, a beszédéből is ez vonható le.

-          De te ki vagy?

-          Naty- válaszolta, majd visszament a helyére. –De neked csak Natalie.

Ezt nem hiszem el, most komolyan az egész osztály utál? És miért is? Ja igen, az ofő egy plázacicának állított be… Meg látszik is rajtam… hát ez marha jól esik, de tényleg… A kínos szituációból a tanár mentett ki.

-          Á, szia, biztosan te vagy Alison. Tudod, nagyon örülök neked, de az óra elkezdődött, volnál szíves leülni?

-          Elnézést- mondtam, majd kerestem egy üres helyet. A leghátsó padban volt egy teljesen üres pad, oda telepedtem le.

Az ofő (Martin Brown) egész órán beszélt. Tulajdonképpen azt sem tudom mit. Nem nagyon figyeltem rá, folyton azon járt az eszem, hogy vajon miért utál mindenki. Hiszen én tényleg nem ártottam nekik. Ekkor megszólalt a csengő. Csak, hogy ne kelljen az osztálytársaimmal egy légtérben lennem, lementem a szekrényemhez és úgy tettem, mint ha keresnék valamit. Holott most kaptam meg a kulcsomat hozzá. Ám

meglepetésemre, amikor kinyitottam, nem volt teljesen üres. Volt benne egy papírlap. Gyorsan kivettem és megnéztem. Ez volt olvasható benne:

„Sulibuli! Ne hagyd ki!

Szeretettel várunk minden diákot az idei tanév legelső sulidiszkóján, az iskolakezdés örömére. Szereted a jó zenét? Szeretsz táncolni? Vagy csak jól szeretnéd érezni magad? Nos, ha „Igen” a válasz, akkor ne habozz, és gyere el!

Helyszín: Az iskola tornaterme

Időpont: szeptember 6. kedd   17-21 óráig”

Iskolakezdés örömére? Már akinek… Nagyon nem tudtam mit szólni hozzá. Lehet, hogy elmegyek, de nem vagyok benne biztos. Kíváncsi vagyok, hogy Claire-el mi lehet. De ezen már nem volt időm gondolkodni, ugyanis megint megszólalt a csengő, de ezúttal a becsöngő. Gyorsan rohantam vissza a terembe. Megint osztályfőnöki óra következett, majd még egy, és még egy.  Aztán vége lett a mai tanításnak. Kimentem az épület elé és megvártam a nővéremet.

-          Helló – köszöntem nem túl vidáman. – Milyen napod volt?

-          Hát… nem valami felemelő. Az osztályban szinte mindenki utál… bár van egy lány, Lily, aki a többiekhez képest elég rendes volt velem. És veled mizujs?

-          Kb. ugyanaz, mint veled…- mondtam szomorúan. – De neked még mindig jobb egy fokkal, velem senki sem áll szóba. Illetve, várj mégis!- kezdtem irónikusan – Naty, úgy látszik, az osztályban a legmenőbb. Megalázott mindenki előtt, majd közölte, hogy az ofő egy beképzelt, gazdag plázacicának állított be. És ez elvileg látszik is rajtam…

-          Na ne már! Velem szintúgy. De ezt honnan veszik? Anya vajon mit beszélt az igazgatóval?

-          Fogalmam sincs, de szerintem ezt ne meséljük el neki, még totál kiakadna és rendezkedni akarna- feleltem. –Ha megkérdezi, hogy milyen napunk volt, egyszerűen feleljük azt rá, hogy átlagos. Oké?

-          Oké- egyezett bele Claire.

-          Olvastad a szórólapot?- érdeklődtem

-          Milyen szórólapot?

-          Tessék - kotorásztam a táskámban, majd odanyújtottam a nővéremnek a buli meghívót.

-          Egész jól hangzik- felelte, miután elolvasta. –Ugye elmegyünk?- kérdezte

-          Én még nem is tudom- haboztam.

-          Gyere már! Ki tudja, ha nem megyünk, talán kiközösítenek.

-          Ennél jobban?- kérdeztem egy csöppnyi fintorral az arcomon.

Claire nem válaszolt. Részben azért, mert nem tudott mit mondani, részben pedig azért, mert hazaértünk. Otthon persze jött is kérdés: „ És milyen volt az első napotok, lányok?” Amire a megbeszélt „átlagos” volt a válasz. Hogy anya ne kérdezősködjön tovább, mindketten felmentünk a szobánkba. Én végre kipakoltam a cuccaimat, majd elővettem a laptopomat és facebook-on beszélgettem Lolával. Állítólag neki szuper napja volt, irigylem érte…