Szeptember 5. Hétfő (7. rész)

Szeptember 5. Hétfő (7. rész)

Hétfő… Eddig is utáltam ezt a napot, de most, hogy már nem a régi sulimba járok és reggelente nem találkozom a barátaimmal, így még inkább nem szeretem.

A telefonomból a Drive By szólalt meg a Train-től, ezzel jelezve, hogy ideje lenne felkelni, ha nem akarok elkésni az iskolából. Tudom, picit régebbi szám, de egyszerűen imádom! Nagy nehezen kikászálódtam az ágyból, majd nyújtózkodtam egyet. Odabotorkáltam a nagy, álló tükröm elé és szemügyre vettem a tükörképemet. Karikás szemek. Hurrá! Pedig aludtam. Na mindegy, azt hiszem, egy picivel több alapozó kell és megoldódik a probléma. Viszonylag gyorsan magamra aggattam egy világos színű farmert, egy egyszerű kék pólót, és egy kizárólag divatból hordott fehér sálat. Nem baj, ha megsülök benne, de nagyon szeretem a naaagy sálakat. A hajam (most kivételesen tettem bele egy fonatot) és az alap sminkem elkészítése után lementem a konyhába, ahol anya várt.

-          Végre felébredtél! Ülj csak le, készítettem neked egy bögre tejeskávét és egy szendvicset. Tudod, tegnap este, amikor a bankkártyákról beszéltünk…

-          Tudom.

-          Csináltam még két szendvicset, azokat beletettem abba a dobozba. - mutatott anya az asztalon lévő kék uzsisdobozra- Mostantól kezdve minden nap itthonról fogsz kaját vinni a suliba. És lehetőleg a büfében ne vásárolj semmit!

-          Őő… rendben- feleltem, majd megettem a csupa zöldségből összeállított szenyámat és a nővérem társaságában elindultam a suliba.

A suli elé érve elfogott valami rossz érzés. Körülnéztem, és mint az eddigi 2 napban, most is mindenki olyan jól elvolt a maga társaságában, csak néhányan voltak egyedül, de rajtuk is látszott, hogy várnak valakire. Csak mi ketten, Claire-el ácsorogtunk a testvérünkkel. Persze szeretjük egymást, de azért ez mégsem olyan, mintha a barátaiddal nevetgélné olyan erőltetett hangosan, hogy mások azt higgyék, hogy rettentő jól szórakoztok (khm… a fal mellett ácsorgó Naty-ék pont ezt csinálják). Kerestünk egy üres padot, leültünk és Claire zenét hallgatott, Én pedig elmerültem a gondolatimba, amiből a csengő éles, már-már fülsüketítő hangja ébresztett fel.

Az első óránk matek volt, amit utálok, mindig is 2-3-as voltam belőle. De legalább a tanár normális. Középkorú nő, Agatha Johnsonnak hívják, szőke, vállig érő haja van, és nagy valószínűséggel a kék a kedvenc színe. Ezt onnan veszem, hogy mindig, amikor meglátom a folyosón, a kék valamelyik árnyalatában van. Most is egy térdig érő, sötétkék ruha volt rajta néhány zöld vonallal tarkítva, amit néhány kék ékszerrel tett teljessé. Tulajdonképpen egy szép nő, igazán karakteres arca van. De ettől még nem fogom megszeretni a matekot! Magyarázott valamit a táblánál az algebráról, próbáltam mindent leírni a füzetbe, sikerült is, de az már más kérdés, hogy értem is-e.

A matekot a rajz követte. Nem kicsivel jobb óra. És a tanár iszonyú jó fej. Még azt is megengedi, hogy ha szépen dolgozunk, fülhallgatóval akár zenét is hallgathatunk. A tanár, Brian Ramsay valahol az 50-es éveiben járhat, de nagyon ért a tinik nyelvén és eléggé modern.

Szünetben kiültem a suli elé a szenyámmal ugyanarra a padra, amire reggel is, majd nem sokkal később Claire is csatlakozott.

-          Látom neked is csomagolt anya- ült le mellém.

-          Ja, bár telepakolta salátalevéllel meg paradicsommal, így alig bírom megenni anélkül, hogy szétesne- forgattam meg a kezemben a „salátát”.

-          Azt hittem, csak engem akar rászoktatni az egészséges kajákra, amikor odaadta nekem- nevetett fel.

-          Amúgy mizu?- kérdeztem. –Mármint mi van a sulival? Meg a barátokkal?

-          Valamelyiknap megírjuk az évelejit töriből, meg matekból. A barátok meg… Lily-vel jól kijövünk, viszont ott van Betty- mutatott egy hosszú, fekete hajú lányra az udvar másik végében. –Egy igazi plázacica, ráadásul ő kezdte az egész osztályt ellenem uszítani, közben meg nem veszi észre, hogy szinte magáról beszél, amikor rólam talál ki dolgokat. Nagyon beképzelt.

-          Szóval nálatok is van ilyen lány, tiszta Naty 2.- mondtam, majd elmeséltem neki én is az eddigi infóimat Nataly-ról.

A panaszkodásunknak a csengő vetett véget. Irodalom következett az ofővel. Mr. Brown egy kis ismétlést tartott a 9-es anyagból. Próbáltam figyelni rá, de valahogy nem kötött le az irodalom. Hol a tanár néma tátogását (legalábbis nekem) néztem, hol az óra másodpercmutatóját. Aztán végre valahára kicsengettek. Már épp indultam volna ki a teremből, amikor a tanár utánam szólt.

-          Alison! Válthatnánk pár szót?- kérdezte. Azt hittem rájött, hogy a mondandója közben a füzetem végébe rajzolgattam, de nem erről akart beszélni. –Mivel te idén jöttél, így nem részesültél az itteni 9-es oktatásban- vette hivatalosra a formát, majd folytatta. –Tudod, így elég nehéz lesz majd megírnod az összes dolgozatot év közben – magyarázott. –Nem szeretném, ha nagyon lemaradnál a többiektől. Láttam a tavalyi bizonyítványodat, szép teljesítmény volt az a négyes is, de azt hiszem, fel tudnánk ezt tornázni idén ötösre is- kacsintott halványan. –Ha gondolod, egyik délután átjöhetnél, és elmagyarázhatnám röviden, de lényegretörően az anyagot. Tudod, szeretném, ha minden diákom ugyanannyi eséllyel indulhatna. Ez csak egy lehetőség, nem kötelező, de örülnék neki, ha élnél vele. - ajánlotta fel, mire egy picit megdöbbentem.

-          Ömm… rendben, köszönöm.

-          Mondd csak, mikor érsz rá?

-          Nekem akár a holnap délután is jó- vontam meg a vállam.

-          De hiszen holnap lesz a bál. –Tényleg a bál! Teljesen ki is ment a fejemből.

-          Tényleg. Akkor nem is tudom, nem lehetne, hogy majd legközelebb megbeszéljük? Tanulnom kell fizikára, föcire, és matekra.

-          Persze, ahogy gondolod. –mosolygott, majd hóna alá csapta a naplót és kiment a teremből.

A többiek már nagyjából mind kimentek a szünetre, csak néhányan maradtak bent, köztük Nataly is, aki végig hallgatta a beszélgetésünket.

-          Ugye nem gondolod, hogy eljössz a suli-buliba?- kérdezte gúnyosan.

-          Már miért ne jöhetnék?- vontam fel a szemöldököm.

-          Jajj, Ameleie, ez nem lúzereknek való!- vigyorgott a képembe.

-          Először is, nem Amelie vagyok, nem tudom honnan szedted, de az én nevem Alison! Másodszor szerintem a bulira mindenki elmehet, nincs kikötés. És harmadszorra pedig, mégis ki az, aki eldönti, hogy ki a lúzer, és ki a menő!?

-          Természetesen mi, menők- felelte „okosan”.

-          Mindegy, nem érdekelsz!- Mondtam, majd felvettem az ásványvizemet a padról, és kiviharzottam a teremből.

Az órák a szokásos ütemben teltek el. Minden tanár belekezdett a tananyagba, nem érdekelte őket semmilyen nyári –sztori. Ebédszünetben aztán felkaptam egy tálcát a pultról és sorba álltam a kajámért (valami leves, meg rizibizi hússal). Kicsit félve ugyan, de megindultam ahhoz az asztalhoz, ahova legutóbb ültem. Kétségkívül ők voltak azok. Cody és Claire még nem voltak ott, viszont az emo lány (Rose) és a tűzvörös hajú, szemüveges Susan néma csendben falatoztak.

-          Sziasztok!- köszöntem, majd miután meggyőződtem róla, hogy nincs ellenükre, ha ma is velük ebédelek, leültem. Egyébként motyogtak valamit az orruk alatt, gondoltam köszönés volt. –Cody?- kérdeztem.

-          Az előbb jöttem a könyvtárból, valami könyvet keres- felelte Susan.

-          Értem- biccentettem. –Hé, holnap lesz a bál, nincs kedvetek suli után átjönni? Együtt készülődhetnénk- dobtam fel az ötletet totál belelkesülve. Sajnos nem sokáig örülhettem ennyire, ugyanis Nataly épp arra sétált el, és „véletlenül” meghallotta, amit mondok, és természetesen reagálnia kellett valahogy.

-          Nahát, gratulálok Alison! Összefogsz a többi nyomival? Gondolod, ezáltal népszerűbb leszel?- húzta gúnyos mosolyra a száját.

-          Bocs, hogy próbálok kedves lenni!- feleltem, de már nem hallotta, ugyanis otthagyott (na nem mintha bántam volna) és hozzácsapódott a többiekhez. És még én vagyok a beképzelt…

-          Ne is törődjetek vele!- szóltam a lányoknak. –Hányadikosok vagytok?- kérdeztem.

-          9. –felelték mindketten, szinte egyszerre.

-          Én 10-es, de nekem is ez lesz az első itteni bálom. Na, gyertek át, jó buli lesz!- próbáltam feldobni őket, de mindketten csak a tányérjukat piszkálták. Végül Rose szólalt meg először.

-          Minek ez a nagy felhajtás? Ez is csak egy sulis program lesz, nem fogok kiöltözni. Marad a fekete farmer és a bakancs. Talán valami fűzős cuccot veszek fölé. –Mondta totál közömbös arccal.

-          Ó. És te, Susan?- fordultam a szeplős lány felé.

-          Én nem jövök- felelte szinte alig hallhatóan, majd megvonta a vállát. –Nincs kedvem.

Szóval ezt meg is beszéltük. Miután megettem az ebédet, elköszöntem tőlük és hazaindultam. Claire már otthon volt, de nem is baj. Rájöttem, hogy eddig mivel mindig együtt jöttünk, mentünk suliba, így nem is volt időm körülnézni. Így a hazafelé vezető utam nagyjából abból állt, hogy megállapítottam, hogy egy tök szép kis „mini erdő” van az út mellett. Közben meg betettem a fülhallgatómat a fülembe, és normál hangerőn Pinket hallgattam.

Hazaérve megcsináltam a házim (szenvedtem a matekkal), majd átfutottam az anyagot (van aki ezt tanulásnak nevezné), aztán elkezdtem gondolkodni, hogy mit vegyek fel holnap. Mármint a bálra. Nem jutottam egyről a kettőre, csak előkotortam az elegánsabb cuccaimat, meg megkérdeztem Claire-t, hogy ő mit vesz fel. Még ő sem tudja. A ruhakeresést felfüggesztettem, így inkább lementem a konyhába és vettem egy szeletet anya pizzájából (sima sajtos-sonkás, a kedvencem) és felmentem a szobámba, hogy olvassak egy kicsit a Gyűrűk urából. Nem vagyok egy könymoly, de azért szoktam olvasni, főleg, ha valami nagyon tetszik. Még elalvás előtt felnéztem a netre, de aztán feküdtem is le.

Szeptember 4. Vasárnap (6. Rész)

Sziasztok! Meghoztam a 6. részt is. :) Én ezzel sem vagyok teljesen megelégedve, de azért remélem, az elfogadható kategóriába beleesik.

Szeptember 4. Vasárnap (6. Rész)

Tök jó nap! Kezdjük ott, hogy egészen délelőtt 11-ig aludtam (hát igen, tudok ám aludni). Ebéd után Claire felvetette azt az ötletet, hogy menjünk el vásárolni (Lily már hazament addigra, mert családi programja volt). Még jó, hogy nem tiltakoztam, hiszen már ezer éve nem vásároltam. Így hát kerestünk a környéken egy plázát és előkotortuk a bankkártyánkat. Elsőként egy Tally Weijl üzletbe tértünk be.

-          Úú, nézd azt a virágos gatyát!- rohantam oda egy állványhoz, miután körülnéztünk. Egy eladó azonnal oda is jött hozzám egy „válassz valamit kislány, nincs kedvem jópofizni” mosollyal:

-          Segíthetek valamiben?

-          Nem köszönöm, megkeresem a méretemet és felpróbálom- válaszoltam neki, mire ő szemmel láthatóan megkönnyebbül; egy vendéggel kevesebb, és azonnal oda is rohant a boltba belépő két középkorú nőhöz.

Én megkerestem a megfelelő méretűt, majd bevonultam egy próbafülkébe. A tükörben megnéztem magam, szerintem nem volt rémes, de azért inkább megkérdeztem erről a nővéremet is, aki épp a kardigánok között böngészett.

-          Na hogy áll?- kérdeztem csípőre tett kézzel pózolva.

-          Akár egy szupermodellen.

-          Na azért ne túlozz!- szóltam rá Claire-re, mert nem hinném, hogy ez így lenne.

-          Nem túlzok, komolyan mondtam. Vedd meg, nagyon jól áll- mosolygott rám, majd folytatta a kutakodást a fölsők között.

Megfogadtam Claire tanácsát, de előbb még felpróbáltam néhány ruhát, így nagyjából egyszerre végeztünk.

-          Mit szólsz, benézünk a Deichmann-ba? Kéne már pár új cipő- kérdezte Claire, miközben én azzal szenvedtem, hogy visszategyem a kártyámat a tárcámba.

-          Nem rossz ötlet- mentem bele, de közben már meg is érkeztünk.

Ahhoz képest, hogy már beköszöntött az ősz, a kirakatban csupa nyári cipők voltak kiállítva; szandálok, flip-flop papucsok, balerinák és magassarkúk. Kaliforniában valószínűleg tovább tart a meleg időszak, ezért nem is csodálkoztam (most is volt vagy 30 fok, ha nem több).

-          Én elmentem- indult meg Claire a magassarkú cipők felé. Tudom, hogy imádja őket, kb. azokkal van tele az egész cipőszekrénye.

Én pedig elindultam a tornacipők felé.

-          Találtál valamit?- Álltam meg a nővérem mögött, aki épp egy cipősdobozt tett visz a helyére.

-          Nem- sóhajtott. –Semmi sincs az én méretemben, vagy ami van, az meg ronda. Te?

-          Én sem. De nem adom fel, megnézem még hátul az akciós cipőket is. Nem jössz? - Claire természetesen velem tartott.

És… nos, gondolhattam volna, hogy az utolsó cipő lesz a megfelelő, amit felpróbálok. Igen, amikor már minden reményt feladtam, és kezdtem beletörődni, hogy mutáns lábam van és nem találok rá jó méretű cipőt, megtörtént a csoda. Egy élénkszínű, rózsaszín balerina lett a győztes. Természetesen egyből rohantam vele a pénztárhoz és megvettem. Claire nem volt ilyen szerencsés, így be kellett mennem vele egy másik boltba. Ott rögtön 2 pár cipőt is vettem magamnak. Ugyan mindkettőnek elég magas a sarka, én meg nem igazán szeretem a magassarkúkat, de Claire bíztatására megvettem őket. A cipőboltok után még rengeteg másik üzletbe is betértünk. Vettem egy csomó szép, vagy éppen „cuki” ruhát, meg néhány kiegészítőt is. Vicces volt, felváltva rohangáltunk Claire-el a próbafülkékbe, szerintem már untak minket, és elegük volt belőlünk az eladóknak, de végül örültek, hiszen rengeteg pénzt hagytunk ott.

Szóval a vásárlástól kifáradva ültünk be egy Mekibe. Míg Claire csak egy McWrap-ot kért Ice Teával, addig én jól beraktároztam kajával (BigMac, csibeburger, sültkrumpli, almáspite, fánk és egy nagy Fanta).

-          Miután megetted a szívrohamot okozó mennyiségű kajádat, még beléd fog férni egy fagyi is?-  gyúnyolódott és hívott meg egy fagyira Claire.

-          Most viccelsz? Még jó, hogy belém fér!

-          Hogy lehet, hogy te mindig ennyit eszel, mégse hízol meg? Én bezzeg szinte egész nap csak salátát eszek, és mégis hogy nézek ki?!- akadt ki teljesen Claire.

-          Claire… Tök ugyanolyan az alakunk, nem vagy kövér!

-          Azt nem mondtam, hogy kövér vagyok, csak könnyen meghízom.

-          Na mindegy, inkább együnk. Tök finom ez a fánk!- vetettem véget Claire hisztijének, ami mostanában egyre többször előjön.

Én a sok kajától totál kipukkadva, fájó hassal léptem be az új házunk előterébe, kezemben a sok szatyorral, miközben Claire vidáman mesélt valamit.

-          Sziasztok lányok!- hallottam anya hangját a konyhából. –Jól éreztétek magatokat? Miket vettetek?- kérdezte, de ekkor már odajött hozzánk, kezében egy konyharonggyal, amivel épp a vizet itatta fel a bőréről.

-          Á, semmit, csak ezt-azt- legyintett a nővérem.

-          Ezt-azt?! Szóval csak néhány dolog van ebben a rengeteg bevásárlótáskában?- ekkor odalépett hozzám, kivette a kezemből az egyik szatyrot, kihúzott belőle egy farmert, majd megnézte az árcéduláját és dühösen felsóhajtott. –Alison, tudod te, mennyibe került ez? És te, Claire?- fordult ezúttal a testvérem felé, majd megismételte az előbbi műveletet. –Lányok, nagyon sokat költötök, ez így nem mehet tovább! A pénz nem fán terem!

-          Valójában az amerikai dollár 75% pamutból és 25% lenből készül…

-          Claire, ne most!- böktem oldalba a nővéremet, ezzel megszakítva az okoskodását.

-          Azt hiszem, el kell vennem a bankkártyáitokat!

-          Ne már! De hiszen nem vagyunk szegények!

-          Nem Alison, valóban nem. Ám, ha így folytatjátok, könnyen azzá válhatunk! Már csak egy dobásotok van, úgyhogy jól fontoljátok meg, hogy mit vesztek, vagy különben elveszem a kártyákat!

-          Ne már…- nyafogott Claire.

-          A vita lezárva. Pont. –vetett véget az egésznek anya, aki nagyon eltökéltnek látszott a szándékával szemben.