2014. június 21., szombat

Szeptember 9. Péntek (11. Rész)

Nem is tudom, hogy merjek-e köszönni... hogy van-e kinek még.
Tudom, nem mentek vele sokra, de sajnálom, hogy ilyen sokáig (nagyon sokáig) nem volt rész. Ha valakit esetleg még érdekel, akkor itt az új...

Elég érdekes éjszakám volt… Felébredtem, de már aludtam is volna vissza, de halk sírdogálásra lettem figyelmes. A hang Claire szobája felől jött. Fogalmam sem volt, hogy mit kéne tennem, megálltam a szobája előtt, az ajtó alatt halvány fény szűrődött ki a folyosóra, ám egyszer csak eltűnt. Valószínűleg lekapcsolta a lámpát. A biztonság kedvéért visszamentem a szobámba, de jól is tettem, ugyanis a hangok alapján a következő pillanatban már nyílt is ajtaja, majd valószínűleg lement a lépcsőn. Már csak tompán hallottam a lépteit, majd teljesen megszűntek. Odarohantam az ablakomhoz, ahol az a látvány fogadott, hogy Claire óvatosan kilép a kapun, majd elindul valamerre.
Egy pillanatig se gondolkodtam, megfogtam a telómat, majd gyorsan fölkaptam egy papucsot, és úgy ahogy voltam, pizsamában utána indultam. Szerencsére nem zárta be a kaput, így azzal nem kellett bajlódnom. Először nem tudtam, hogy merre indult el, de aztán eszembe jutott, hogy az ablakból hogy láttam, így utána eredtem, a város felé. Viszont egy idő után már lassítanom kellett, ugyanis beértem. Claire fel volt öltözve normálisan, farmerben, nem úgy, mint én. Claire egy park felé vette az irányt, ahol leült egy szökőkút szélére, háttal nekem. Persze én nem mentem oda, akkor tuti lebuktam volna, viszont kicsivel távolabbról, egy ház sarkából figyeltem. Ott ült, szipogott, néha megtörölte a szemét. Már 10 perce figyelhettem onnan, amikor felállt, és elindult… felém. Hirtelen lefagytam volna, ha nem épp azon járt volna az eszem, hogy hova rejtőzzek el. Így gyorsan bementem a mellettem lévő non-stop kisboltba, ahol úgy tettem, mintha keresnék valamit. Az eladó persze furcsán méregetett a piszim miatt, de ez akkor nem érdekelt, csak az, hogy vajon mi baja lehet Claire-nek, illetve, hogy le ne bukjak. Úgy tettem, mintha a rágókat nézném, de amikor az ablakból láttam, hogy a tesóm már elhagyta a bolt előtti részt és átment a túloldalra, kiléptem az ajtón, és újra követni kezdte a nővéremet. Ezúttal a part felé igyekezett. Ott leült egy nyugágyra és a vizet kémlelte. Én meg őt, az öltözőfülkék mögül. Néha hátrapillantott ugyan, de én olyankor elbújtam a „rejtekhelyem” mögött. Már igen sok ideje állhattam ott, ugyanis kezdtem fázni, a lábam meg kezdett elfáradni, de Claire nem mozdult onnan. Viszont nekem már muszáj volt hazamennem, hiszen ma még suli is van. Így miután meggyőződtem róla, hogy ő nem most akar elindulni, hazafelé vettem az irányt.
Otthon aztán gyorsan bedőlte az ágyamba, és igen hamar el is aludtam.
Reggel kipihenten ébredtem, amit nem igazán értettem, tekintettel az éjszakára. Aztán leesett. Magamtól keltem, nem a telómra… igen, elaludtam. Amilyen gyorsan csak tudtam, magamra kaptam valamit, a haj és a smink kimaradt, akárcsak a kaja, így már rohantam is a suliba. Pont a 3. óra előtti szünetben értem oda, Claire a padon ült. Fogalmam se volt, hogy felhozam-e az éjszakát. Olyan furcsa volt… De akkor rájött volna, hogy kémkedtem utána, így inkább hallgattam afelől.
-          Szia-, köszöntem neki, mikor odaértem hozzá, erre ő csak intett egyet. – Mért nem ébresztettél fel?- kérdeztem kissé kiakadva.
-          Bocsi, azt hittem anya felébreszt.
-          Hát pedig nem. Amúgy hogy vagy?
-          Hogy lennék? Minden heppi- mosolygott.
-          Biztos?- kérdeztem rá összehúzott szemöldökkel.
-          Ali, hagyjál! Mért ne lenne biztos?- kelt ki magából.
-          Jó, nyugi, csak kérdeztem. De ha bármi van, nekem elmondhatod- tettem a kezem a vállára.
-          Te mit szívtál?- nézett rám elég érdekes arckifejezéssel. Akkor ennyit a drámai pillanatomról.
Pont be is csöngettek, így mehettem átöltözni tesire. Mivel egyszerre több osztálynak is szokott tesije lenni, így egy végzős osztállyal öltöztünk együtt. Illetve öltöztünk volna… ha hirtelen nem jött volna be közülük az egyik fiú tök természetes arckifejezéssel. Lazán a vállára dobta a tornazsákját, és a zuhanyzók felé vette az irányt. Mindenki lefagyva, fura arccal figyelte, az egyik osztálytársa reagált elsőként.
-          Te meg mi a fenét keresel itt? Azonnal húzzál kifelé!- üvöltötte le a srác fejét, mire az megszeppenve csak ennyit mondott: Ja, hogy ez a lányöltöző! És ezzel kiment. Hát ez furi volt… na mindegy.
-          Alison- szólt hozzám Nataly, miközben épp a pólómat vettem át az XL-es méretű, rám százszor nagyobb, a suli logójával ellátott tesi pólóra.
-          Na, mondjad. Ma éppen mi a problémád velem?- néztem rá kíváncsian. – Csak siess, most nem nagyon van kedvem hozád- tettem hozzá.
-          De kicsi a melled- mondta fintorogva.
-          Gratulálok, ez aztán nagy beszólás volt, bravó- tapsoltam erőltetetten. – Ennél jobb nem is jutott eszedbe? Kár, ezzel nem igazán sértettél meg. Mellesleg a B nem is olyan kicsi. De egyébként te mért nézegeted a mellemet, ha szabad tudnom?- kérdeztem „érdeklődve”. A többi lány amúgy persze a mi párbeszédünkre figyeltek… chh.
-          Hagyjál- fordult el.
-          Hát ez kész- „nevettem”. – Te kezdted, nem tűnt fel? Még mindig nem bírom felfogni, hogy mért én lennék az egoista…
-          Ma miért késtél?- kérdezte.
-          Érdekel?
-          Nem- vágta rá.
-          Akkor miért kérdezed? Nem foglalkozol te egy kicsivel többet velem, mint amennyit kéne?
-          Csak kérdeztem- vonta meg a vállát, majd bevonult a zuhanyzókhoz a tükrökhöz, hogy feltegyen egy kis szájfényt… tesire. No comment.
Tesin nem történt semmi érdekes, a röpi alapjait vettük át. Szünetben még próbáltam beszélni Claire-el, de már kezdett gyanakodni, így inkább hagytam a témát. Pedig érdekelne, hogy mi van a tesómmal, mért sírt az éjszaka közepén, és mért nem mondja el. Azt hittem, mindent megbeszélünk egymással. Aztán valahogy a többi óra is eltelt, ebédszünetben meg beszélgettem az ebédlőben megismert arcokkal. Cody tök aranyos volt, tökre elpirult, amikor Claire köszönt neki.
Otthon aztán eszembe jutott, hogy ma kell átmennem az ofőhöz, hogy segítsen az irodalomban, így elkezdtem készülődni. Esküszöm nem miatta, csak megszokásból, ha már kimegyek az utcára, felteszek egy minimál sminket, most is így történt, de Claire-nek is feltűnt.
-          Mi van, találkozol valakivel?- kérdezte.
-          Igen- mosolyogta rá.
-          Na és ki az illető? Fiú?
-          Hát… igen.
-          A suliba jár? Ismerem?
-          Aha- húztam egy kicsit az agyát.
-          Ki az a szerencsés? Kivel lesz randid?
-          Hát, nem igazán randi…
-          Alison, ne áltasd magad! Tudom, hogy randid lesz, és ezt te is tudod!
-          Claire, ez tényleg, nem randi- mondtam, miközben bepakoltam a táskámba.
-          Ahaaaa- húzta el az utolsó a betűt, miközben folyton mosolygott. – Akkor megtudhatnám, hogy ki az?
-          Mr. Brown- vigyorogtam, neki meg lehervadt az arcáról a vigyor.
-          Ohh, hát akkor megtarthatod magadnak- nevetett. – De ti minek találkoztok? Alison, ugye nem…?- kezdett kiakadni.
-          Jajj, neeem, nyugi!- öleltem át, hiszen majdnem sokkot kapott, amint elképzelte…  - Csak segít a tanulásban. Illetve segítene, ha időben odaérnék- kezdtem arra utalni, hogy ha feltart a folytonos kérdezősködésével, akkor sosem érek oda.
-          Jó, oké, vettem a célzást, menj- engedett el.
Az ofőnél nem történt semmi különös, röviden és tömören annyi, hogy segített behozni a lemaradást (Norvégiában tényleg kevesebbet tanultunk), kb. 1 óra alatt végeztünk is. Illetve előtte bemutatta a barátnőjét, aki nagyon finom sütit sütött. Viszont még mindig nem tudom elképzelni, hogy mi rosszat mondhatott az osztálynak, amiből Nataly azt vette le, hogy egy beképzelt, egoista vagyok. Tök normális az ofő.
-          Megjöttem! – kiabáltam be az ajtón, amikor hazaértem. Amúgy fogalmam sincs, miért…
-          Nem hallom a tévét!- kiabált vissza Claire még hangosabban, mint én.
-          Akkor ne üvölts- mentem oda hozzá vigyorogva. – Ez mért érdekel annyira?- néztem a képernyőt. Egy tvshop-os reklám volt, amiben valami elektromos szúnyogirtót, vagy mit akartak rásózni az emberekre.
-          Nem tom. Nem érdekel, reklám van, amúgy csak kapcsolgatom. De mi volt az ofődnél?
-          Semmi különös. Egy kicsit okosabb lettem, megismertem Ariana-t, illetve ettem csokis sütit. Ennyi. Holnap mit csinálsz?- kérdeztem.
-          Fogalmam sincs- vonta meg a vállát. – Miért?
-          Nem akarsz eljönni velünk?
-          Kicsit konkrétabban esetleg? Veled, meg…?
-          Ja, Clay-jel, Betty-vel, és Nataly-val -  hű, hát ez érdekes lesz.
-          Minek leszel te azokkal a ribikkel?- kérdezte Claire.
-          Hát, Clay hívott, hogy csatlakozzam hozzá és Betty-hez, aki hozza az egyik barátnőjét. Aki nagy valószínűséggel Nataly.
-          Ahha. Köszi, de inkább kihagynám- mosolygott rám, majd mivel a tévében véget ért a reklám, vissza is fordult a képernyő felé, így én is felmentem a szobámba.

Hjaj, nem értem Claire-t, egész nap csak mosolyog, de közben meg… És mért nem mondja el? Valahogy ki kell derítenem. De azért a holnappal is kéne foglalkoznom, elég érdekes lesz Naty-val és Betty-vel…

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése